Belföld

Gyurcsány nem vitázik Vonával, a DK visszautasította a 2RK kihívását

MTI
MTI

Eljön a vita ideje, de azt a kormány vezetője és az ellenzék vezetője között kell majd lefolytatni

– írta szombati közleményében a DK szóvivője. Barkóczi Balázs szerint az ország legfontosabb kérdése az, hogy tovább folyik-e a jelenlegi kormány irányításával az ország tönkretétele, vagy szociáldemokrata politikával Dobrev Klára kormánya új utat nyit az emberek, a családok és hazánk felemelkedésére.

„Ha valamiről, akkor csak erről érdemes vitatkozni. Ha Vona Gábor pártja a jelenlegi kormányt támogatja, akkor nem érdemes vele vitázni, hiszen ez esetben Orbán Viktor az igazi vitapartner. Ha a 2RK az Orbán-kormány leváltásáért dolgozik, akkor el kell hárítsuk a kezdeményezést, ahogy eddig se folytattunk nyilvános vitát az ellenzék egyetlen szereplőjével sem. ​​Aki meg esetleg középen szeretne lenni, az a jelenlegi helyzetben végeredményben a kormánnyal van” – olvasható a DK közleményében.

Vona a hét elején tett közzé egy videót a Facebookon, amelyben vitára hívta Gyurcsány Ferencet.

Téma van bőven, ugyanis közelednek a jövő évi európai parlamenti és az önkormányzati választások. Nagyon régóta kerülgetjük egymást, közel húsz éve, és én azt hiszem, hogy tényleg itt az idő, üljünk le és vitázzunk

– fogalmazott Vona.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik