Belföld

Meghalt Orosz László, a BME legendás oktatója

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy rövid, súlyos betegség után életének 76. évében elhunyt Dr. Orosz László, a BME TTK Fizikai Intézetének legendás oktatója – írja közleményében az egyetem.

Dr. Orosz László a fizikaoktatás, a tudományos ismeretterjesztés és az áltudományok elleni küzdelem terén végzett sokoldalú munkájával több ezer fiatalnak mutatott példát, biztosított maradandó élményt. Orosz László a BME Gyerekegyetem programjának oszlopos tagja volt, a program moderátora és ezáltal a Gyerekegyetem védjegyét jelentő Bagoly figurájának megtestesítőjeként vett részt a rendezvényeken

– áll az egyetem megemlékezésében. A közleményben arról is írnak, hogy Orosz László a kezdetektől fogva alapvető hivatásának érezte a fizika tantárgyak (bármilyen szintű) oktatását, illetve, hogy hivatástudatát és a fizika iránti elkötelezett szenvedélyét a hallgatóság többször is a VIK „legjobb oktatójának” járó díjjal honorálta. 1990-től oktatóként is és a Fizika Tanszék oktatási felelőseként is aktívan részt vett a BME-n induló fizikusképzésben.

Oktatói tevékenysége messze túlmutatott a tantermi kereteken: személyes felelősségének tartotta a hátrányos helyzetű és/vagy oktatási nehézségekkel küzdő diákok felkarolását és tanulmányi felzárkóztatását

– írják.

Orosz László neve azoknak is ismerős lehet, akiket nem tanított. 2016-ban került elő a videó, amin Orosz egy kvantummechanika-előadás közben váratlanul azzal szembesül, hogy alig van valaki, aki meg tudná oldani a táblára felírt feladatot, ezért szenvedélyes beszédet intézett a hallgatókhoz. A felvétel 2012-ben készült.

A YouTube-on egyébként más előadásaiból is láthatók részletek. Orosz László 2016-ban interjút adott a 444-nek, az oktató ebben a többi között arról beszélt, hogy 25 percenként fel kell rázni valamivel a hallgatókat, mert a közoktatásban nem készültek fel az intenzív figyelemre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik