Belföld

Arat a fagyhalál Budapesten – két hét alatt kilenc holttestet találtak a főváros közterületein

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Kilenc holttestet találtak Budapesten az elmúlt két hétben közterületen, többségük kihűlés miatt vesztette az életét – tudta meg a 24.hu.

A kilenc ember közül hatot alighanem úgy temetnek majd el, hogy nem fog kiderülni róluk, kik is voltak valójában – legalábbis az elmúlt két hétben fagyhalált szenvedő hajléktalanok közül hat személyt még nem sikerült azonosítaniuk a hatóságoknak.

December elsején a Péterfy Sándor utcai kórházban vesztette életét egy hajléktalan, akit kihűlés miatt vittek kórházba a mentők az Örs vezér téri aluljáróból. Két nappal később Óbudán találtak egy ismeretlen férfi holttestet a járőrök.

Újabb két nap múlva a Móricz Zsigmond körtéri villamosmegállóból vittek kórházba egy súlyosan kihűlt férfit, akinek a terápiás kezelés ellenére sem tudták már megmenteni az életét.

December hatodikán is halálra fagyott egy ember a fővárosban: a XV. kerületi Károlyi Sándor utca végét követő erdős területen került elő egy férfinek a holtteste, akinek a kilétét szintén nem lehetett már megállapítani. Ezen a héten kedden egy 30 és 50 közötti férfinak a holttestét találták meg a XX. kerületben, a Köves utca közelében közterületen.

De nem ez volt az egyetlen kihűlés miatti tragédia aznap. Ugyanazon a napon Józsefvárosban is holtan találtak egy 35–55 év közötti hajléktalant. Megkerestük a BRFK sajtóosztályát, hogy megtudjuk felmerült-e idegenkezűség gyanúja a hat beazonosítatlan személlyel kapcsolatban, és miben indult nyomozás az esetükben.

Azt is megkérdeztük, hány hajléktalan halt meg eddig összesen Budapesten decemberben, illetve hány holttestet találtak ebben a hónapban a főváros közterületein.

Válaszukban azt írták, hogy december elsejétől kilenc közigazgatási eljárás indult közterületen történt haláleset miatt, és ezekben folyamatban vannak még az eljárások. A beazonosítatlan hat személlyel kapcsolatban az alábbiakat közölték:

Egyik esetben sem merült fel idegenkezűség vagy bűncselekmény gyanúja, ezért egyik esetben sem indult nyomozás. A halálesetek pontos okának megállapítása a folyamatban lévő közigazgatási eljárások feladata

– közölték, hozzátéve: nem vezetnek statisztikai kimutatást arról, hogy összesen hány hajléktalan halt meg eddig ebben a hónapban Budapesten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik