Belföld

Letartóztatták a férfit, aki kisgyermekei előtt végzett az élettársával Sajószentpéteren

Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kisgyermekei előtt végzett az élettársával a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sajószentpéteren.

A Miskolci Törvényszék tájékoztatása szerint múlt vasárnap a féltékeny férfi lakásuk fürdőszobájában késsel több alkalommal testszerte megszúrta élettársát, aki az elszenvedett sérülések következtében a helyszínen életét vesztette.

A bíróság álláspontja szerint a kiemelkedő tárgyi súlyú élet elleni bűncselekmény miatt megindult eljárásban kiszabható súlyos szankcióra figyelemmel a férfi esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. De tartani lehet attól is, hogy szabadlábon hagyása esetén a férfi veszélyeztetné a bizonyítást a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével vagy a még fel nem lelt tárgyi bizonyítási eszközök megsemmisítésével, elrejtésével.

Emiatt a járásbíróság jövő év január 13-ig rendelte el a gyanúsított letartóztatását. A végzés nem végleges, ellene a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik