Belföld

Úgy fest, nem állítják vissza a vonatközlekedést a nyáron bezárt mellékvonalakon

Szajki Bálint / 24.hu
Elment az utolsó vonat Nagyatádon 2023. július 31-én.
Szajki Bálint / 24.hu
Elment az utolsó vonat Nagyatádon 2023. július 31-én.

Bár júliusban ideiglenes intézkedésként harangozták be a jármű- és személyzethiányra hivatkozva a tíz vasúti mellékvonal bezárását, amit decemberig felülvizsgálnak, úgy tűnik, a kormányzat nem számol a vasúti közlekedés visszaállításával.

A MÁV közzétette ugyanis a december 10-étől hatályos új menetrendeket az érintett vonalakon, és ebből kiderül, hogy maradnak a buszjáratok, ráadásul több szakaszon a korábbinál ritkábban fognak járni, illetve van, ahol több település megállóját kihagyják, hogy a két végállomás között rövidebb legyen a menetidő. A menetrendi változásokat a MÁV azzal indokolta, hogy a vonatokhoz való csatlakozások kedvezőbbek legyenek.

Az új menetrend múlt heti bejelentésekor a MÁV azt írta: még az idei év végén döntés születhet a jövőbeli közlekedési formáról az érintett vonalak esetében, a mostani közleményben azonban már semmi nem utal arra, hogy januártól vagy belátható időn belül ismét vonatok járhatnának ezeken a mellékvonalakon. Egész pontosan azt írják: „a regionális közlekedésben évek óta tapasztalható járműhiányt hosszabb távon csak a MÁV-Start által kidolgozott járműstratégia végrehajtásával lehet megoldani. Az ezt is magában foglaló, 10 éves vasútfejlesztési koncepciót a szaktárca kormányelőterjesztéssé formálta és benyújtotta a kormánynak”.

A Közlekedő Tömeg blog már a múlt héten arról írt információi alapján, hogy az augusztusban bezárt vasútvonalakon teljesen megszűnik a vasúti személyszállítás, amit a pótlóbuszok alacsony kihasználtságával támaszthat alá a Lázár János vezette közlekedési minisztérium. A MÁV közleménye most ehhez képest azt írja: „egyes sajtóhírek ellenére a módváltás után sem csökkent az utazások száma az adott viszonylatokon. A párhuzamosan közlekedő vagy azonos településeket összekötő menetrend szerinti buszjáratok átvették a helyi utasok egy részét.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik