Belföld

Ittasan, benyugtatózva elsodort és otthagyott egy babakocsiban ülő gyermeket az örkényi férfi

A Kecskeméti Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztása, ittas járművezetés és járművezetés tiltott átengedése miatt vádat emelt két férfival szemben, akik segítségnyújtás nélkül elmenekültek, miután egyikük ittasan átvéve a kormányt, közös kocsikázásuk során nekiütközött egy út szélén parkoló autónak, elsodorva annak javítását végző sofőrjét és a mellette lévő babakocsiban ülő kisgyermeket is.

A vádirat szerint az örkényi férfi – az ügy egyik vádlottja – 2022. augusztus 24-én délután Lajosmizsén kipróbálásra átengedte az autóját az általa is tudottan ittas helybeli társának – az ügy másik vádlottjának -, akiről utóbb kiderült, hogy előzőleg nyugtatót is szedett.

Közös kocsikázásuk során a sofőr ittassága és bódultsága miatt nem tudta az autót az úton tartani és letért előbb a bal, majd a jobb padkára, ahol nekiütközött egy beton villanyoszlopnak.

Az ütközés következtében a vádlottak visszasodródtak a szemközti útpadkára és belehajtottak egy ott parkoló autóba, amit épp szereltek. Az álló jármű az ütközés lendületétől elmozdult és elütötte az ott tartózkodó, javítást végző férfit, valamint elsodorta a jármű két ajtaja közötti babakocsiban ülő kisgyermeket.

Az autóját szerelő sértett és a gépkocsiban ülő nő könnyű sérüléseket szenvedett, a kisgyermeknek nem lett baja. A vádlottak a balesetet észlelve kiszálltak a gépkocsiból és bár látták, hogy sérültek is vannak, elszaladtak a helyszínről.

Az ügyészség a balesetet okozó férfit a segítségnyújtás elmulasztásának súlyosabban minősülő bűntettével és ittas járművezetés vétségével, míg társát járművezetés tiltott átengedésének és segítségnyújtás elmulasztásának vétségével vádolja, ezért velük szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását indítványozza. Ügyükben a Kecskeméti Járásbíróság hoz döntést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik