Belföld

RTL: nemcsak kirúgtak több száz katonát, de újbóli elhelyezkedésüket is megnehezítették

MTI/Czeglédi Zsolt
MTI/Czeglédi Zsolt

Megnehezítette a kormány azoknak a katonáknak az elhelyezkedését, akiket az év elején indult nagy elbocsátási hullámban küldtek el – írja az rtl.hu egy 2023 elején hozott, nem nyilvános határozat alapján.

A dokumentum szerint azok a katonák, akiket az év eleji elbocsátási hullámot lehetővé tevő rendelet alapján küldtek el, csak előzetes kormányzati engedéllyel helyezkedhettek el a kormányzati igazgatási szerveknél, valamint a kormány és a miniszterek felügyelete alá tartozó szerveknél. Ez azt jelenti, hogy az érintettek kénytelenek voltak a piacon munkát keresni, miközben a tudásukat leginkább a rendőrségnél, a közigazgatásban, az oktatásban vagy más állami szervezeteknél tudnák használni.

A szabály minden munkaviszonyra irányuló egyezségre vonatkozik, azaz a kinevezések, a szerződéskötések és az egyéb megállapodások is engedélykötelesek. A határozat visszavonásig érvényes, azt azonban a Honvédelmi Minisztérium nem árulta el, hogy hoztak-e olyan döntést az év eleje óta, amely alapján már érvényét vesztette a jogszabály.

A kirúgási hullámot az a rendelet tette lehetővé, amely szerint a honvédelmi miniszter egyoldalúan elküldhette azokat a 45 év feletti katonákat, akik legalább 25 év szolgálati jogviszonnyal rendelkeztek. Azt nem tudni, hogy pontosan hány katona távozott így, a honvédségi létszámról szóló adatok ugyanis titkosak, de becslések szerint az érintettek száma több száz és 1800 között mozog.

Az rtl.hu megkereste a Honvédelmi Minisztériumot, hogy megtudják, mi indokolja az elküldött katonákra vonatkozó nehezítést, de kérdéseikre nem érkezett válasz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik