Belföld

Lakásokat fosztogató „utazóbűnözők” ellen emeltek vádat – videó

A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség lopás miatt vádat emelt azzal a két utazóbűnözésből élő férfival szemben, akik az M5-ös autópályáról találomra letérve egy véletlenszerűen kiválasztott lakásba betörtek és összesen 1,6 millió forint összegben készpénzt, aranyláncokat és karórákat loptak el – közölték csütörtökön.

A vádirat szerint a két férfi – az ügy vádlottjai – 2023. május 11-én reggel Budapestről az M5-ös autópályán autóval Szeged irányába indult abból a célból, hogy egy véletlenszerűen kiválasztott helyszínen bűncselekményt kövessen el. Az autópályáról Kiskunfélegyházánál letérve egy lakótelepen haladtak tovább, ahol leparkoltak és kinéztek egy olyan társasházat, amelynek a lépcsőházi ajtaja nyitva volt. Ezután a vádlottak felmentek az első emeletre és becsengettek egy találomra kiválasztott lakásba. Miután senki nem nyitott ajtót, az idősebb vádlott a nála lévő nyerskulccsal kinyitotta a bejárati ajtót.

Ekkor észlelték az előszobában elhelyezett kamerát, ezért az ajtót visszahúzva, rövid tanakodás után kapucniban ismét beléptek, miközben az arcukat igyekeztek eltakarni. Ezután a lakásban végzett kutatás eredményeként az egyik szekrényből elloptak egy bútorszéfet, amelyben 1,1 millió forint összegű készpénz és további több mint félmillió forint értékben aranyláncok és karórák voltak.

A helyszínről távozva a vádlottak egy elhagyatott útszakaszon a kocsiban lévő szerszámok segítségével felfeszítették a széfet és a benne lévő értékeken megosztoztak. A kiskunfélegyházi nyomozók a páros idősebb tagját még aznap őrizetbe vették.

Az ügyészség mindkettejüket lopás bűntettével vádolja és ezért a különös, többszörös visszaesőnek számító idősebb férfival szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy kedvezménnyel nem szabadulhat. Fiatalabb társával szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására irányul az ügyészség indítványa. A letartóztatásban lévő férfi és szabadlábon lévő társa ügyében a Kiskunfélegyházi Járásbíróság fog dönteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik