Belföld europoli

Kövér az amerikai nagykövetről: Az van a jenki fejében, hogy majd idejön és megmondja a tutit

Ő nem persona non grata, hanem non person, hogy ha valaki ért angolul, tehát számomra például egy nem létező ember, aki néha feltűnik, nem tudom, hogy mit akar, állítólag nagykövet, de pont nem úgy viselkedik, mintha az lenne

– mondta David Pressmanről, az Egyesült Államok budapesti nagykövetéről Kövér László egy Jászapátiban rendezett szuverenitásvédelmi fórumon, amelyről a Telex készített videós beszámolót.

A házelnök azt állította, mindegy, hogy mit az amerikai nagykövet, és az is mindegy, hogy a kormány mit mond Pressmannek, mert ő „helytartóként” jött ide, és azt hitte, „egy guatemalai banánköztársaságba érkezett”, miközben „Guatemala már régen túljutott azon, hogy csak így fogadjon amerikai nagyköveteket.”

De még ez a képzet van a jenki fejében, hogy majd idejön és megmondja a tutit, azoknak, akik kormányoznak.

A házelnök szerint „világszintű világkormányépítés zajlik”, és ennek az Európai Unió csak egy eszköze, az általa gittegyletnek nevezett ENSZ is ennek a nyomvonalán halad. Hozzátette ugyanakkor, hogy

Mi nem akarunk az Európai Unióból kilépni és azt se akarnánk, hogy az Európai Unió lépjen ki belőlünk,

ugyanis Magyarországnak szüksége van az EU-ra, már csak azért is, mert a bruttó nemzeti össztermék 80 százalékát azon keresztül realizáljuk. Ennek a 80 százaléknak a 80 százaléka pedig Németország felé irányul, „ezért sem örülünk annak, hogy a németek tönkreteszik magukat”, „egységnyi idő alatt talán gyorsabban, mint Hitler tette” – fogalmazott.

A hallgatóság soraiból érkező kérdésre válaszolva, miszerint az ellenzék tevékenysége kimeríti-e a hazaárulás fogalmát, Kövér úgy válaszolt, hogy erkölcsi értelemben kimeríti, viszont az ellenzék jelentős része szerinte eleve „hazátlan bitang”, aki nem tud mit elárulni, mert sosem volt hazája.

A fideszes politikus elmélázott azon is, hogy most már bankkártyával és telefonnal is tudunk fizetni, innen pedig csak egy lépés, hogy „chip legyen a fülünkben”, amelyen sok információ szerepel majd rólunk, amit valahol gyűjteni fognak. „A készpénzhasználat elemi szabadságjog” – tette hozzá, és azt is, hogy aki a digitális fizetést szorgalmazza, az nem jót akar. (Ez a gondolatmenet különösen annak fényében érdekes, hogy a kormány Rogán Antallal az élen épp a digitális állampolgárság megteremtésén dolgozik. A miniszter a minap úgy fogalmazott: „Felhasználói oldalról azért lesz jó digitális állampolgárnak lenni, mert akkor az érintett a telefonjával bármikor igazolhatja személyazonosságát. Ráadásul egy gombnyomással rendezheti a fizetnivalóit az állam felé, egy központi mobilalkalmazáson keresztül.”)

A fórumon részt vett Bayer Zsolt is, aki kijelentette, hogy legkésőbb 2024 márciusában szervezni kellene egy Békemenetet.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik