Belföld

Pénzért adott igazolást egy kitoloncolás előtt álló külföldinek egy budapesti orvos

A kitoloncolás elhalasztása érdekében jó pénzért adott hamis igazolást egy külföldinek egy budapesti orvos. A férfi, akinek a nevére kiállította, el sem ment a rendelésre, helyette – az orvos tudtával – egy honfitársa jelent meg, közölte a honlapján a rendőrség csütörtökön.

A tájékoztatás szerint a nyomozás 2023 tavaszán indult a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján, amikor az orvost egy vietnámi állampolgár nevében eljáró közvetítő kereste fel azzal, hogy ügyfelét kitoloncolnák az országból, és százezer forintot ajánlott fel egy olyan igazolásért, ami miatt a kitoloncolást elhalasztanák.

A külföldi meg sem tudott jelenni a rendelésen, az orvos azonban így is vállalta, hogy „repülésre alkalmatlan” megállapítással papírt tölt ki. Csak annyihoz ragaszkodott, hogy legalább egy másik ember legyen ott, majd kiállította a hamis papírokat.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya közfeladati helyzettel visszaélés bűntett miatt folytat eljárást a gyanúsítottal szemben, akit a nyomozók november 9-én ki is hallgattak. A férfi megtagadta a vallomást, az eljárás során szabadlábon védekezhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik