Belföld

Azt gondoljuk magunkról, hogy ki tudjuk szűrni az álhíreket, de másokról már nem feltételezzük ezt

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Azt gondoljuk magunkról, hogy ki tudjuk szűrni az álhíreket, de másokról már nem feltételezzük ezt

Egyre kevésbé érezzük úgy, hogy a hírekben valós információkat kapunk – ez derül ki abból a nemzetközi felmérésből, amelyet az Ipsos készített.

A közvélemény-kutatásban részt vevő országok, köztük Magyarország lakosainak többek között azt a kérdést tették fel, hogy szerintük a 30 évvel ezelőtti állapothoz képest változott-e a hazugság és a félretájékoztatás aránya a politikában és a sajtóban. Az összes országot tekintve átlagban a megkérdezettek 53 százaléka mondta azt, hogy most már több a téves információ – ez némi visszaesés a 2018-as eredményhez képest.

A magyarok azonban még ennél is pesszimistábbak: 65 százalékuk állítja azt, hogy több a hazugság a közbeszédben – ez egy kicsivel magasabb, mint öt évvel ezelőtt. Ráadásul ez a harmadik legmagasabb arány Dél-Afrika és Törökország mögött, ami jól mutatja, hogy milyen magas fokú a bizalmatlanság a politika és a sajtó iránt.

Made with Flourish

De nem csak a politikusokban és a sajtó munkatársaiban nem bízunk, hanem a honfitársaink értékítéletében sem. A hazai válaszadók mindössze 28 százaléka biztos abban, hogy az átlagmagyar meg tudja különböztetni a valódi híreket az álhírektől, 63 százalék viszont nem értett egyet ezzel. 2018-ban erre a kérdésre még a megkérdezettek 69 százaléka válaszolt igennel, vagyis mintegy 40 százalékpontos visszaesés tapasztalható.

Made with Flourish

Ennek fényében különösen érdekes, hogy mit gondolunk a saját ítélőképességünkről. A „biztos vagyok benne, hogy meg tudom különböztetni a valódi híreket az álhírektől” felvetéssel a magyar válaszadók 64 százaléka értett egyet, ami 4 százalékponttal alacsonyabb, mint 2018-ban, de még így is a világátlag fölött van. Vagyis, míg a honfitársaink többségéről nem feltételezzük azt, hogy ki tudják szűrni az álhíreket, addig magunkról sokkal inkább ezt gondoljuk.

Made with Flourish

A felmérésben kitértek a mesterséges intelligencia (AI) problémájára is. A magyarok 64 százaléka egyetért azzal, hogy az AI megkönnyíti a nagyon valósághű álhírek és képek generálását, ugyanakkor azok aránya, akik szerint a mesterséges intelligencia elősegíti a félretájékoztatást, már csak 41 százalék.

Módszertan

A kutatás alapjául szolgáló felmérést 2023. április 21-e és május 5-e között készítették 21 816, 16 és 74 év közötti személy megkérdezésével a világ 29 országában. 11 országban 1000 fős, 19 országban – köztük Magyarországon – 500 fős mintán tették fel a kérdéseket, míg Indiában 2200 embert kérdeztek meg. Magyarországgal együtt 17 országban az eredmények reprezentatívnak tekinthetők a 75 évesnél fiatalabb felnőtt lakosságra nézve, a többi országban inkább az iskolázottabb, városi népesség véleményét tükrözik. 1000 fős mintánál 3,5 százalékpontos a hibahatár, 500 fős minta esetében 5 százalékpontos.

Olvasói sztorik