Belföld

Magas patogenitású madárinfluenzát mutattak ki egy szabolcsi kacsatelepen

Róka László / MTI / Bizományosi
Róka László / MTI / Bizományosi

A madárinfluenza magas patogenitású, azaz nagy megbetegítő képességű vírusának jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszadob pecsenyekacsa-tartó telepén – közölte a hatóság szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint az elhullások számának emelkedése, illetve az állatokon jelentkező idegrendszeri tünetek keltettek gyanút a telepen, a Nébih laboratóriuma pedig igazolta a madárinfluenza H5N1 altípusának jelenlétét.

A hatóságok már a gyanú alapján megkezdték a mintegy 51 ezer állatot számláló állomány felszámolását, az érintett telep körül három kilométer sugarú védőkörzetet, illetve tíz kilométeres sugarú megfigyelési körzetet jelöltek ki.

A betegség megjelenésének okait feltáró járványügyi nyomozás folyamatban van – tették hozzá.

A Nébih emlékeztetett arra, a tiszadobi esetet megelőzően a madárinfluenza alacsony patogenitású H5N2 altípusát igazolták a vizsgálatok Bács-Kiskun vármegyében. A jászszentlászlói tömőlúdállomány állatai tünetmentesek voltak, a fertőzésre a vágóhídra szállítás előtti kötelező vizsgálat derített fényt.

Megjegyezték, a madárinfluenza alacsony patogenitású vírusának jelenléte lényegesen enyhébb intézkedéseket jelent: a fertőzött telep körüli egy kilométeres körben csak hatósági engedéllyel mozgathatók a baromfik, valamint az érintett állatok levághatók a kijelölt vágóhídon, ha az illetékes vármegyei kormányhivatal megállapítja, hogy a betegség továbbterjedésének kockázata minimális.

A madárinfluenzával kapcsolatos részletes információk a Nébih aloldalán érhetőek el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik