Belföld

Dobrev: Mindenkinek jár legalább egyheti nyaralás évente

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Milliók számára jólétet teremteni csak tisztességes bérekkel lehet

– így fogalmazott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke Dunakeszin, ahol Varga Ferenc bér- és munkaügyi árnyékminiszterrel közösen mutatta be az ellenzéki párt bér- és munkaügyi programját az MTI tudósítása szerint.

Dobrev szerint az Orbán-kormánynak azért célja a fizetések alacsonyan tartása, mert így jelentősen emelkedik a nagytőkések, a milliárdosok jóléte, így marad nekik magánrepülőkre, jachtokra, luxusutakra. Az árnyék-miniszterelnök ígéretet tett, hogy a szociáldemokrata kormányváltás után emelni fogják az egymillió állami alkalmazott bérét, mert ez felhúzza majd a többi munkavállaló fizetését is. „Ha a magánszféra alkalmazni kívánja az állam jól felkészült dolgozóját, akkor legalább akkora fizetést kell neki ajánlania, mint amennyit az államtól kap” – tette hozzá Dobrev Klára, aki arról is beszélt, hogy a magyar bérnövekedés része lesz, hogy bevezetik az európai minimálbért, és a minimálbér összegéig minden fizetés szja-mentes lesz.

Az árnyékminiszterelnök szerint fontos cél, hogy a szakszervezetek újra erősek legyenek és visszakapják jogaikat.

Dobrev Klára három nagy célt tűzött ki a szociáldemokrata kormány elé:

  • el kell érni, hogy mindenki tisztességesen meg tudjon élni a fizetéséből,
  • mindenkinek legyen legalább három hónapra elegendő tartaléka,
  • és mindenki el tudjon utazni nyaralni évente legalább egy hétre.

Az árnyékkormány bér- és munkaügyi programjának részleteit Varga Ferenc mutatta be. Ígérete szerint a szociáldemokrata kormányzás alatt:

  • jelentős, általános fizetésemelést kapnak az állami és önkormányzati alkalmazottak, mint például a pedagógusok, az ápolók, a szociális munkások, a közigazgatási dolgozók, az óvodai és bölcsődei dolgozók.
  • Bevezetik az európai minimálbér-szabályozást.
  • A vállalkozások a béremelés miatti közterhek ellensúlyozására adó- és járulékkedvezményt kapnak.
  • Adómentes lesz a minimálbér.
  • Az álláskeresési járadék folyósítási ideje kilenc hónapra nő.
  • Csak olyan vállalatok kaphatnak uniós vagy állami támogatást, amelyek vállalják, hogy az adott területen az eddig megszokottnál magasabb, versenyképes bért fognak fizetni az alkalmazottainak.
  • Megerősítik a közoktatást és a szakképzést, valamint a magyar szakszervezetiséget.
  • A szakszervezetekkel és a vállalkozások érdekképviseleti szerveivel egyetértésben határozzák meg az Európai Unión kívülről érkező külföldi vendégmunkások legmagasabb számát.
  • A helyi emberek népszavazáson dönthetnének arról, szívesen látják-e a vendégmunkásokat a lakóhelyük közelében.
  • A közszféra visszakapja a teljes értékű sztrájkjogát, az elégséges szolgáltatások pontos meghatározása mellett.
  • Állami támogatást kapnak azok a vállalkozások, amelyek hátrányos helyzetű, zömében roma származású embereket alkalmaznak.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik