Belföld

Kiderült, mennyit költ évente prostituáltakra egy átlag magyar

Hauke-Christian Dittrich / DPA / AFP
Hauke-Christian Dittrich / DPA / AFP

Magyarországon a 2020-as koronavírus-járvány okozta válságban alaposan visszaesett a prostituáltakra való költekezés, ám azóta folyamatosan növekvő tendenciát mutatnak az adatok – írja a Pénzcentrum.

Olyannyira, hogy 2022-ben egy átlagos magyar 15 800 forintot költött szexuális örömszerzésre.

Az Európai Unióban egyébként (azok közül az országok közül, amelyek rendelkeznek ilyen adattal) Magyarország előkelő helyen áll a prostituáltakat illetően, de az éllovas belgák, illetve görögök nagyságrendekkel vezetnek.

Belgiumban 2022-ben 1,1 milliárd eurót, míg Görögországban valamivel több mint egymilliárd eurót költöttek prostitúcióra – olvasható az Eurostat adataiban. Mindez azt is jelenti, hogy a görögök országuk éves GDP-jének fél százalékát költik a szexuális örömszerzésre. A harmadik helyen Portugália került fel 751 millió euróval.

Magyarországon 2022-ben összesen 391,1 millió eurót költöttek prostituáltakra, ami a negyedik az uniós rangsorban és egyben azt is jelenti, hogy több mint tízszer annyit, mint a románok és a szlovákok, de a svédeknél is ötször annyit. A rangsor végén Észtorszég áll, ahol a statisztikák szerint mindössze 5,6 millió euró volt a szexköltés.

Magyarországon egyébként 2019-ben még magasabb volt az elkölött összeg, évi 19 980 forint volt az egy főre eső éves összeg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik