A helyzet fokozódik

Standeisky Éva: Ötvenhat

„Ötvenhatot nem tartom szabadságharcnak. A forradalom nem „természetes úton” – az új hatalom konszolidálódásával – szűnt meg, hanem külső fegyveres beavatkozás következtében. Ötvenhat a rendelkezésére álló idő rövidsége miatt nem intézményesülhetett, így a forradalmat leverők elleni, a központi forradalmi szerv által irányított szabadságharcra sem kerülhetett sor. Ennek az volt a legfőbb oka, hogy a nagyhatalmak az újabb háborútól tartva nem akartak, nem tudtak változtatni a második világháború alatt/után kialakított nemzetközi erőviszonyokon: a világpolitikai realitás felülírta a szavakban hirdetett szolidaritást. A megszálló szovjet csapatokkal szemben voltak ugyan szórványos fegyveres ellenállási kísérletek, de ezek nem szélesülhettek szervezett, a lakosság jelentős része által támogatott szabadságharccá.

Az 1956 októberében, novemberében megjelenő, egymásnak ellentmondó rendszerváltoztató elképzelések a régi-új rendszer visszatértével megvalósíthatatlanná, illuzórikussá váltak. Ötvenhat következményeként módosult ugyan az 1956 előtti rendszer, alapszerkezete – a diktatúra és a tervgazdálkodás – azonban megmaradt. Ötvenhatot tehát nem tekintem rendszerváltásnak.”

Gadó Gábor: Saját halál

„Sólyom László joggal remélhette, hogy egy morális értékkel bíró szellemi teljesítmény valójában halhatatlan. Velünk marad akkor is, ha a hatalom bitorlói helyénvalónak tartják, hogy hitük, etnikai hovatartozásuk, vagyoni helyzetük vagy szexuális orientációjuk alapján ember és ember között különbséget lehessen tenni. Ha az állam, miközben látszólag elismeri az élethez és a méltósághoz való jogok alaptörvényi védelmét, eltűri, hogy a nyomor, az iskolázatlanság vagy az egészségügy csődje visszalopja közénk az ítélet nélkül kiszabható legszigorúbb büntetést. Az Ab első elnöke a halálbüntetést eltörlő ítélethez fűzött kiegészítő („párhuzamos”) indokolásában világossá tette, hogy a „láthatatlan alkotmány” fogalma nem összeegyeztethetetlen a képviseleti demokráciával, nem önkényes mérlegeléssel hozott ítéletek igazolásául szolgál. Ellenkezőleg, a „láthatatlan” jelző arra utalt, hogy az Ab-nek kötelessége, hogy az írott alkotmány hiányosságait, elnagyolt vagy túlságosan is részletező, a lényeget elfedő rendelkezéseiből – a jogállami célok teljesülése, az emberi jogok védelme érdekében – „koherens rendszert” alkosson. A bírói értelmezés révén válik ugyanis „láthatóvá” a jogrendszer szerkezete, logikája és mindenekelőtt értéktartalma. Ha ez a munka elvégezetlen marad, az Alaptörvény politikai parancsok, tiltások alkalmi katalógusává silányul, amelyből hiányzik a megtartó értelem. Az orbáni „jogállami ellenforradalom” vétke, hogy a rendszer urai az Alaptörvény alkalmazóit tudós döntéshozókból a kormány szolgáivá tették.

Az október 8-án elhunyt jogtudósnak igaza volt abban is, hogy az alkotmányjog fundamentumát jelentő morális igazságosság még akkor is új, önálló elnevezéssel fölruházott emberi jogok forrásává válhat, ha az aktuális politikai kurzus semmibe veszi a társadalomban élő ember lényegét, elvitatja tőle az állammal szembeni jogait.”

„Egy ideális világban nem lennének konfliktusok” – Várkonyi Benedek interjúja Hoffmann Tamással

Szörnyű dolgok zajlanak most a világban. Sok évtizednyi béke után előtört a harciasság, a gyilkos szellem, a nyughatatlan ember. Nyomában halottak, romok, reménytelenség. Hugo Grotius, a nagy holland jogtudós korában, a tizenhetedik században még nemcsak a békéhez volt jogunk, hanem a háborúhoz is. Csakhogy azóta durvább lett az ember – vagy talán mindig is ilyen volt, csak az eszközei javultak ehhez. A Közel-Kelet és Ukrajna a gyilkos erőket hozza elő; nem a klasszikus harci virtust, hanem a kegyetlenséget. Nem tudjuk, hogy a jog, kivált a nemzetközi jog, a civilizációnak e mindenható fegyvere el tud-e bánni a lélek e mélyről jövő sötétségével. Hoffmann Tamás nemzetközi jogász a háború és a terrorizmus szakértője tisztábban lát a háborúk és békék világában.

Váncsa István: A templom már a zaciban

„Végtag nélküli hajléktalanok kerülhetnek az utcára, adta hírül a sajtó a múlt hét végén, az olvasó pedig szemrebbenés nélkül továbblapozott. Húsz évvel ezelőtt egy ilyen hírrel találkozván még valamifajta érdeklődés halvány jelét láthattuk volna az arcán átsuhanni, idővel azonban az ember bármit megszokik. Ha azt mondják neki, hogy ezentúl minden kedden és csütörtökön reggel kilenckor köteles megjelenni a legközelebbi Fidesz-irodán, hogy ott kapjon két baromi nagy pofont, akkor elsőre talán kissé prüszköl, vacillál, kibúvókat keres, később aztán megnyugszik, nyitáskor pedig már a pártiroda előtt toporog és a neki járó pofonokat követeli.

Magukkal a végtag nélküli hajléktalanokkal más a helyzet, rájuk az eddiginél is cudarabb világ köszönt, de hogy miért, arra magyarázat nincs. Az emberek egy bizonyos hányadára értelmetlen és borzalmas csapásokat mér a sors, ilyesmivel szembesülvén szeretnénk azt hinni, hogy megérdemelték, noha tudjuk, hogy nem. Erre találták ki a leleményes indiaiak a karma fogalmát avval a céllal, hogy az eredendően amorális világot valamifajta erkölcsi rend látszatával némiképp barátságosabbá tegyék, ez a maga módján működik is, csak hinni kell benne nagyon.”

Kovács Zoltán: A helyzet fokozódik

„Újabban a kormány fő mondanivalója, hogy nem tömbösödünk. Történjen bármi a világban, mi egyedül maradunk, mert – mondja Orbán és Szijjártó – mi nem blokkokban gondolkodunk. A többiek meg nemigen számítanak. Nem támogatunk oroszellenes szankciókat, mert – mondja a magyar kormányfő – a szankciós politika eszkalálja a háborút. Nem ratifikáljuk Svédország NATO-felvételét, mert igaztalan dolgokat állítanak az országról. Igaz, hogy ugyanazt állítják, mint az unió összes többi országa, most már Lengyelország is elesni látszik, de akkor sem ratifikáljuk.

Az ember azon is elgondolkozik, vajon mit jelentenek a kormányfő tanácsadójának a mondatai: „Kifulladt a globalizáció neoliberális modellje, a nagyhatalmak új utakat keresnek, a Nyugat válasza a tömbösödés, és a nagy blokkok közé szorult Magyarország az ilyen folyamatoknak a múltban mindig vesztese volt. Ezért alternatív globalizációs modellre és stratégiára van szükségünk. Ha nem leválasztjuk, hanem összekapcsoljuk magunkat a világ távoli pontjaival, megnyerhetjük az előttünk álló évtizedet.” Így vonja meg a mérleget egyik írásában a politikai igazgató.

Helyes, hogy összekapcsoljuk magunkat a világ távoli pontjaival, sőt, a kormányfő már korábban türk rokonokkal kezdte építeni az új világrendet, ennek jegyében olyan képtelenségektől sem riad vissza, mint amilyen például a Türk Tanácsban előadott állítása a türk–magyar nyelvi rokonságról. Új világrend, új világrend, de azért józan mértéktartás. Fő állítása szerint megdől a régi világrend, amelyben a tőke és tudás Nyugatról áramlik Kelet felé: az új világrendben ugyanis a Keleten felemelkedő államok meghatározóak. Ez a gondolat időben nagyjából egybeesik azzal a folyamattal, aminek a végén a Fidesz az Európai Néppárton kívül találta magát, ilyenformán aztán egyre elszántabban keresi a világ távoli pontjait, amelyekkel összekapcsolhatná magát.”