Belföld

Harckocsit visznek át Budapesten csütörtök este

MTI/Krizsán Csaba
MTI/Krizsán Csaba

2023. október 3. óta szolgálta a harmadéves honvédtisztjelöltek gyakorlati oktatását a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Honvédtisztképző és Hadtudományi karán az a Leopard 2A4HU harckocsi, amely csütörtökön visszatér anyaalakulatához, írja közleményében a Honvédelmi Minisztérium.

Ezért megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani.

Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár október 12-én este 20 és október 13-án hajnali 1 óra között technikai átcsoportosítást hajt végre a Tata-M1-M0-M5 autópálya bevezető szakasza – Budapest X. Könyves Kálmán krt. – Hungária krt. – Hős u., majd vissza a Hős u. – Pongrác út – Kerepesi út – Veres Péter út – Szabadföld út – 3-as út – M0 autó út-M1-Tata útvonalon

– közölte a tárca.

A Magyar Honvédség kéri a járművezetőket, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai technikai eszközöket, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól.

A zárt menetoszlopba nem hajthat be civil gépkocsi, ezért a biztonságos haladást kísérőjárművek biztosítják.

Kérik a fent említett útvonalon közlekedőket, hogy a katonai menetoszlopok közelében minden esetben az aktuális útviszonyok, valamint az időjárási és látási körülmények figyelembevételével közlekedjenek.

A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy az állampolgárok nyugalmát a lehető legkisebb mértékben zavarja, zárták a közleményt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik