Belföld

Azonosították a Péterfyben „méltatlan körülmények között” tárolt holttesteket, engedély nélkül tárolt testrészeket foglaltak le

GOOGLE STREET VIEW
GOOGLE STREET VIEW

Kétséget kizáróan azonosította a rendőrség a Péterfy Sándor utcai kórházban méltatlan körülmények között tárolt holttesteket. A BRFK közleménye szerint mindkét esetben természetes halál okozta a halálukat.

A Budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet orvosigazgatója tett bejelentést augusztus végén a rendőrségen arról, hogy a kórház boncmestere és boncsegédje munkaviszonyának megszüntetését követően az intézmény patológiáján két, a halottak nyilvántartására szolgáló könyvben nem jegyzett, méltatlan körülmények között tárolt holttestet találtak.

Az ORFK tájékoztatása szerint egyik tartósított holttest azonosítását azért kellet elvégezni, mert a lábcédulán feltüntetett adatokkal szemben a kórház saját nyilvántartásában elhunytként nem, az országos személynyilvántartásban azonban élő személyként szerepelt.

Kiderült, hogy az elhunyt személy gyógyíthatatlan betegségben halt meg egy másik fővárosi kórházban, s onnan 2006. február 17-én szállították át az akkori Erzsébet Kórházba. A holttest átszállítása után annak balzsamozására került sor. A temetésről sem a hozzátartozója sem más nem intézkedett.

A másik, a kórház nyilvántartásában szintén nem szereplő bebalzsamozott holttest azonosítását a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda végezte el. Megállapították, az elhunyt külföldi állampolgár, aki egy közúti közlekedési balesetben vesztette életét idén augusztus 10-én. A holttestet a külföldre szállítás miatt szükséges balzsamozás elvégzése érdekében szállították a kórház patológiai osztályára. A testet a hozzátartozók hazájukba szállították.

A rendőrség vizsgálja, hogy egy további, a kórházban tavaly december 24-én természetes halállal elhunyt temetésére miért nem intézkedtek, hogyan fordulhat elő az, hogy a holttest még mindig a kórház hűtőkamrájában van.

Az orvosigazgató bejelentését követő helyszíni szemlén a patológiai osztályon engedély nélkül tárolt emberi testrészeket is lefoglalt a rendőrség. A nyomozóhatóság rendelkezésére álló adatok szerint azokat a volt boncmester engedély nélküli egészségügyi kutatásokhoz gyűjtötte.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda  szeptember elsején egészségügyi szolgáltató alkalmazottja által foglalkozás körében elkövetett emberi test tiltott felhasználása bűntette miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik