Belföld

Ötmillió forintot adományozott a budapesti török nagykövetségen keresztül Kövér László

Lehotka László / MTVA
Lehotka László / MTVA
Bár a támogatási dokumentum szerint a nagykövetség működését segítette, amikor rákérdezünk, a házelnök tisztázta, hogy a török kérésnek megfelelően a februári földrengés áldozatai kapták a pénzt.

Sok kis alapítvány és egyesület mellett a budapesti török nagykövetség (képünkön) is szerepel azon szervezetek között, amelyek közcélú adományt kaptak Kövér László házelnök felajánlásának köszönhetően ebben az évben – szúrta ki a a 24.hu. A török nagykövetség ráadásul (holtversenyben a kárpátaljai beregszászi római katolikus egyházközséggel) a legnagyobb összeget kapta a fideszes politikustól, 5 millió forintot. A török nagykövetségnek nyújtott támogatás céljaként a parlament honlapjára felrakott dokumentumban „a szervezet működéséhez nyújtott adományt” jelölték meg.

Mivel szokatlan, hogy egy külföldi nagykövetség működésére adományozzanak támogatást a fogadó ország részéről, megkérdeztük Kövér Lászlót, hogy mi indokolta egy másik ország diplomáciai testületének támogatást. Kiderült, hogy humanitárius okai vannak a döntésnek.

A házelnök úr a közcélú adományával a törökországi földrengés áldozatait támogatta a hozzá érkező török kérésnek megfelelően nyújtott baráti segítségként, a Törökország budapesti nagykövetsége által rendelkezésre bocsájtott segélyszámlán keresztül

– válaszolta a parlament sajtóirodája, megköszönve, ha beszámolunk a házelnöki adományról.

A házelnöknek (ahogy a köztársasági elnöknek, a volt házelnököknek és exállamfőknek) évente 73 millió forintos keretük van, ebből adományozhatnak az általuk érdemes szervezeteknek.

Kövér idén összesen 44 szervezetnek adományozott kisebb-nagyobb összeget, a túlnyomó többségük egy millió forintot kapott működésük segítésére.

A támogatottak között van a tavaly alapított Magyar Parlamenti Imacsoport Alapítvány (1 millió forint), amely a parlamenti ülésszakok „A” heteinek kedd reggelére szokta összehívni közös imára a képviselőket a parlamenti imaterembe. Szintén egymilliót kapott a kormányközeli szervezetként emlegetett Fiatal Családosok Klubja. Kövér a küzdősportot is segíti, egészen pontosan a Rákosmenti Tradícionális Kyoku Shin Karate Dojo Sportegyesületnek juttatott egymillió forintot, illetve négy, bélyeggyűjtéssel foglalkozó szervezet is szerepel a támogatottak listáján.

A teljes lista itt található.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik