Belföld

Új rendszereket építenek ki, dróntámadásoktól védenek állami létesítményeket

MTVA/Bizományosi: Róka László
MTVA/Bizományosi: Róka László

Pilóta nélküli légi járművel végrehajtott támadás elleni védelmet biztosító rendszert kell létesítenie és üzemeltetnie bizonyos központi államigazgatási szerveknek, szúrta ki a Népszava a Magyar Közlönyben kedd este megjelent kormányrendeletben.

Ennek értelmében Szalay-Bobrovniczky Kristóf kijelölheti azt a központi államigazgatási szervet vagy annak meghatározott létesítményét, illetve azt a gazdasági társaságot, amelynek ez kötelezettsége lesz. Az ő javaslata alapján pedig a kabinet fog rendeletet hozni arról, hogy mely létesítményeket kell védeni, amelyek nem tartoznak a fentiek alá.

Az érintett szerveknek és cégeknek saját költségen kell telepíteniük, karbantartaniuk és folyamatosan üzemeltetniük a drónvédelmi rendszert. a honvédelmi miniszter pedig miniszter védelmi tervet kérhet azoktól, akiket erre kötelezett.

A cikk szerint a tárcavezető ugyancsak eldöntheti, milyen védelmi követelményeknek kell megfelelnie az adott létesítménynek és a védelem szintjéről is határozhat.

Minden, a drónvédelmi rendszer kiépítésével kapcsolatos adatot titkosítanak a keletkezésüktől számított harminc évig.

A rendelet értelmében a munkálatokba szükség esetén bevonható a Magyar Honvédség, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, valamint bármilyen rendvédelmi szerv is. Ebben az esetben a felmerülő költségeket a védelemre kötelezettnek kell állnia. Aki pedig nem tartja be a rendelkezéseket, az bírságra számíthat.

A Népszava megjegyzi, hogy éppen a kormányrendelet megjelenése előtt egy nappal közölte a 4iG Nyrt., hogy RAC Antidrone Zrt. néven drónvédelmi technológiai társaságot alapít.

Kapcsolódó
Több százmillió euróért vesz kamikaze drónokat a magyar kormány
Nemrég írta alá a szerződést a Rheinmetall és a Magyar Honvédség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik