Belföld

Már nem a vadásztársaság felel azért, ha elütünk egy őzet a főúton

Mihádák Zoltán / MTI
Mihádák Zoltán / MTI

Júliustól minden, az autópályán vagy gyorsforgalmi úton a sebesség betartása mellett haladó járműben keletkezett vadkárért a közutat kezelő társaság tehető felelőssé, nem pedig a vadásztársaság – nyilatkozta a Népszavának Kovács Kázmér ügyvéd, biztosítási szakjogász.

A lap emlékeztet: a kormány az elmúlt években több esetben is kedvezett a vadászoknak, vadásztársaságoknak, és ismét őket segítő döntést hozott. A vadászati törvény nemrég életbe lépett módosítása szerint a vadásztársaság csak akkor kötelezhető kártérítésre, ha a pórul járt autós igazolni tudja: az elütött vadat vadászat során űzték, hajtották és így került az úttestre, vagy pedig azt, hogy nem volt kitéve a közelben a vadveszélyt jelző tábla.

Nem minősül a vadászatra jogosult felróható magatartásának vagy a tevékenységi körében előálló rendellenességnek, ha a vad az életmódjából, szokásos táplálkozási, szaporodási viselkedéséből következő helyváltoztatása miatt jelenik meg a lakott területen kívül közúton, autóúton, autópályán, vagy a település belterületén, kivéve, ha a vad megjelenése a vadászatra jogosult tevékenységével áll okozati összefüggésben

– idézi a jogszabályt a Népszava. Az új törvény azt is leszögezi, hogy a gyorsforgalmi utakat úgy kell üzemeltetni, hogy azokra a vad ne jusson fel.

Így például a közútkezelőnek kell olyan magas kerítést kell építenie, és úgy kialakítania a fel és lehajtókat, hogy azokra vad ne juthasson fel. Kovács Kázmér szerint az autósoknak annyival lett bonyolultabb a dolguk, hogy nekik kell bizonyítaniuk: nem az ő, hanem a vadásztársaság hibájából ütötték el a vadat.

A lap felvetésére, miszerint ilyen feltételek mellett vélhetően a legtöbb autós – ha nincs személyi sérülés – anélkül tovább megy, hogy bejelentést tenne a rendőrségen vagy a vadásztársaságoknál, mert nem akarja, hogy a károkozás miatt a következő évi kötelező gépjármű felelősség biztosításának díja megemelkedjen, Kovács Kázmér azt felelte: előfordulhat, hogy az autósok némelyike ezt teszi, de szerinte annak, aki betartotta a szabályokat, feltétlen érdemes bejelentést tennie. Hiszen ha igazolható, hogy a vadásztársaság hibázott, akkor jogosult a kártérítésre. Ha pedig az ütközés autópályán vagy gyorsforgalmi úton történik, mindenképpen az az érdekünk, hogy ezt hivatalosan dokumentáljuk, a rendőrséget kihívjuk, hiszen a közutat kezelő cég felelőssége ez esetben a törvény szerint fennáll – olvasható a Népszava-cikkben.

Kiemelt kép: Elgázolt őzbakot takar le fóliával egy rendőr a VIII. kerületi Kálvária térnél 2020. április 27-én. MTI/Mihádák Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik