Belföld

Októbertől a Telekom lesz a felelős a koszos telefonfülkékért az egyik budapesti kerületben

A budapesti terézvárosi képviselő-testület csütörtöki döntésének értelmében október elsejétől a kerületi telefonfülkék utcabútornak minősülnek, melyeken tilos a reklámok elhelyezése. Az utcabútorok esztétikus megjelenéséről, fenntartásáról, tisztításáról a tulajdonos köteles gondoskodni, ha pedig ezt elmulasztja, akár esetenként 2 millió forintra is bírságolható – közölte az önkormányzat.

A közlemény szerint ezzel új állomásához érkezett „a 6. kerület küzdelme a koszos, piszkos, használhatatlan, a városképet romboló telefonfülkék ellen”. A rendeletet számos levelezés, egyeztetési kísérlet előzte meg a Telekommal és hiába hívta fel Soproni Tamás polgármester a cég figyelmét, hogy takarítsa a sokszor közvécének, illegális szemétlerakónak használt fülkéket, legtöbb esetben csak üres, be nem tartott ígéretet kapott – írták.

A polgármester ugyanakkor korábban azt is elmondta, hogy a telefonfülkéket „csak reklámfelületnek használó és a bevételből hasznot élvező” Telekom nem egyedül felelős a kialakult állapotokért, hanem felelős még a Nemzet Média és Hírközlési Hatóság (NMHH), amelyik megszabja, hány telefonfülkét kell fenntartani, illetve a Parlamentnek kellene változtatnia az elavult szabályozáson.

Az elfogadott kerületi jogszabály valós lépést jelenthet a használhatatlan telefonfülkék felszámolásában, hiszen egész egyszerűen megszűnik az az anyagi érdeke a Telekomnak és az állami hirdetőknek is, amiért a fülkéket a főváros legszebb és egyben legforgalmasabb területein fenntartani érdemes. Ha pedig a Telekom képtelen a takarítás megszervezésére, a terézvárosi köztisztasági cég elvégzi azt – természetesen nem ingyen

olvasható a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik