Belföld

Kicsúsztak a határidőből, így elúszott a bicikliút a Rákos-pataknál

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI
Tarlós megtervezte, Karácsony elbaltázta a húsz kilométeres pesti bicikliutat – a fideszes polgármester szerint. Karácsonyék viszont azt állítják, hogy ők mindent megtettek, és remélik egyszer majd megépíthetik a Rákos-patak mentén a kerékpárutat.

Karácsony Gergely ismét megkárosította a rákosmentieket: nem épül meg a Rákos-patak melletti kerékpárút. A magát zöldnek és kerékpárbarátnak nevező Karácsony Gergelynek és az általa vezetett fővárosi önkormányzatnak 2,7 milliárd forintot kell visszafizetni az Európai Uniónak” – jelentette be drámai hangvételű videóüzenetében Horváth Tamás, a XVII. kerület fideszes polgármestere. A projekt tervezése még 2017-ben, Tarlós István főpolgármestersége idején kezdődött el, de Horváth szerint 2019 után, az új városvezetés színre lépésével megakadt a folyamat.

2022 márciusában személyesen egyeztettem Karácsony Gergellyel, aki megígérte, hogy meg fog épülni a kerékpárút. A határidő lejárt, így Budapest városvezetésének hibájából a beruházás már nem fog tudni megvalósulni

– jelentette ki Rákosmente polgármestere.

A projekt leírása szerint Pécel közigazgatási határától a Rákos-patak mentén négy kerületen áthaladva ment volna a kerékpárút mintegy húsz kilométeren át egészen a Duna mellett haladó EuroVelo 6-ig. Ennek egy része már megvolt, de ezeket felújították volna, illetve kiépítették volna a hiányzó szakaszokat Kőbányán és Rákosmentén.

A főváros szerint ezer sebből vérzett eredetileg a projekt, ezért is hiúsult meg, de nem kell semmit sem visszafizetni, mivel még előleget sem vettek fel rá.

A VEKOP kerékpáros projektek támogatási szerződéseit még az előző városvezetés ideje alatt, 2016 decemberében kötötték meg, szakmailag nem megalapozott műszaki tartalommal és költségvetéssel. Ezért az új városvezetés 2020–2021-ben a projekteket átstrukturálta, így a Rákos-patak menti kerékpárútra vonatkozóan is új, megemelt összegű támogatási szerződést 2021 augusztusában írták alá

– tájékoztatta a 24.hu-t a Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala.

Maga a tervezői szerződés a teljes, 22 kilométer hosszú, XIII. kerületig tartó nyomvonalra vonatkozott. „A kezelői hozzájárulások beszerzése több, mint egy évet vett igénybe, így azok csak 2020 I. negyedévében álltak teljeskörűen rendelkezésre. Az útépítési engedélyezési eljárás időigénye a vártnál hosszabb volt, hiszen a X. kerületben a nyomvonal természetvédelmi területet is érint, ahol speciális, stabilizált földburkolat került megtervezésre és engedélyeztetésre. A kezelői lehatárolási tervek egyeztetése szintén rendkívül hosszadalmasnak bizonyult a nyomvonal hosszúsága miatt, és többször is a tervek módosításával járt” – sorolták a nehézségeket a projekttel kapcsolatosan.

A kivitelezői közbeszerzési eljárás dokumentációja végül 2022 decemberére készült el, magát a közbeszerzést 2023 márciusában tudta csak kiírni a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), miután a Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeleti főosztálya elvégezte a szükséges ellenőrzéseket. A közbeszerzés végül eredménytelen lett, ezzel viszont ki is futottak a végső határidőből: 2023 júliusáig el kellett volna kezdeni magát a kivitelezést az uniós szerződések szerint.

A fővárosi önkormányzat nem érzi magát felelősnek a meghiúsult beruházás miatt.

Az önkormányzat mindent megtett annak érdekében, hogy az uniós forrásokat teljes körűen, a lehető legnagyobb mértékben fel tudja használni, és bízott benne mindvégig, hogy a projekt meg tud valósulni. A főváros megkereste a kormányzatot a forrás alternatív felhasználási javaslatával, de a kormányzat tájékoztatása szerint erre nem volt lehetőség az operatív program túltelítettsége miatt

– írta lapunknak a városháza, külön hangsúlyozva, hogy a fel nem használt összeg nem veszett el, nem kellett „visszafizetni az uniónak”, hiszen nem vett fel támogatási előleget sem a főváros, sem a BKK, így visszafizetési kötelezettség sem keletkezett.

„Az önkormányzat továbbra is elkötelezett amellett, hogy a Rákos-patak menti kerékpárút megvalósuljon, és bízunk benne, hogy a kormány biztosít majd a következő uniós ciklusban megfelelő forrást arra, hogy Budapesten a kerékpárutak fejlesztése továbbra is megvalósulhasson” – tették hozzá a városházán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik