Belföld

Leaszfaltozták az utcát Mosonmagyaróváron, de a villanyoszlopok az úttest közepén maradtak

RTL HÍRADÓ
RTL HÍRADÓ

Megkönnyebbültek a mosonmagyaróvári Királydomb utca lakói, amikor hosszú idő után leaszfaltozták a házaikhoz vezető földutat. Az utcaképet a munkagépek mellett azonban tovább rondítja egy kis baki, ugyanis a villanyoszlopok a leaszfaltozott út kellős közepére kerültek, ám a legtöbb lakót ez sem zavarja.

Az RTL Híradó szerint a helyiek őrülnek, hogy legalább a portól megszabadultak:

Személyesen én is, meg az utcában is mindenki örül neki. Mert a port nehéz volt már kibírni, én például azért hagytam meg az élő sövényeket, hogy a portól védjem a ház elejét. Már nagyon rég óta várományos volt ez az egész

– mondta a stábnak Jójár Ferenc.

Ez egy különlegesség lesz talán. Eddig is kerülgetni kellett. Engem nem zavar. Biztos, hogy tesznek ki valami figyelmeztetőt, hogy nehogy baj legyen belőle

– közölte a férfi.

Nemrég a közösségi médiában járt körbe egy fotó, amelyen látszott, hogy a felújítás közben a villanyoszlopok az út közepén maradtak. A probléma csak az, hogy az oszlopok balesetveszélyesek lehetnek.

A városüzemeltető cég ügyvezetője szerint a nem szokványos megoldásnak nyomós indoka van.

Sem anyagilag, sem időben nem indokolta volna az áttervezés, hogy ezt a vezetéket kitegyük, ezért a tervező talált egy olyan megoldást, amivel bent maradt az út közepében

– mondta a cégvezető.

Az áthelyezés több tíz millió forintba került volna. A tervek szerint az oszlopok köré kis szigeteket építenek, hogy elkerüljék a baleseteket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik