Belföld

Bemutatott az akkugyárról kérdező momentumosnak Nyíregyháza polgármestere

MTI
MTI

Nyíregyháza fideszes polgármestere egyszerűen bemutatott Lengyel Máténak, a Momentum helyi önkormányzati képviselőjének, amikor ő az akkugyárról kérdezte.

A városunkba tervezett akkumulátorgyár kapcsán a nyilvánosság elől zárt ajtók mögé bújtak a fideszes képviselők. Kérdésekkel csupán az ellenzéki frakció tagjai készültek, köztük én is. Három körben tettem fel a kérdéseimet, voltak köztük szakmai kérdések a beruházásokról és a hozzá kapcsolódó fejlesztésekről, valamint a városlakók által hozzám eljuttatottakból

-írta az eseményekről a Facebookon Lengyel.

A Momentum politikusa többek között azt kérdezte, hogy a munkásszállókon élő gazdasági bevándorlók a város egészségügyi ellátórendszerét veszik majd igénybe, vagy külön lesz kiépítve számukra ilyen lehetőség

A kérdéseim során már egyre inkább éreztem, a polgármester kezd feszült lenni, és ez az utolsó kérdésnél ki is csúcsosodott, amikor feltettem, hogy a polgármester hajlandó lenne-e sormunkát vállalni ebben az akkumulátorgyárban.

Kovács Ferenc polgármester erre bemutatott a képviselőnek.

Bemutatott nekem és mindazoknak, akiket képviselek, akikért dolgozom. Jeleztem, hogy ezt a félreérthetetlen választ továbbítom a kérdezőnek és a lakosságnak, amire a polgármester egyértelművé tette, hogy ezt nekem üzeni és újra megismételte a nemzetközi kézjelzést

– írja Lengyel és hozzáteszi, hogy felszólította bocsánatkérésre a polgármestert, azonban ő ezt nem tette meg. A helyi ellenzéki szerint később indítványozta, hogy a kézmozdulatot örökítsék meg a jegyzőkönyvben is, de ezt a polgármester megtagadta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik