Belföld

Gyurcsány Ferenc: Mi két hét alatt hazahoznánk azt a 22 milliárd eurót, amire Orbán nem képes

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Feltorlódtak a gondok. A legösszetettebb kihívást a Nyugat általános elfáradása jelenti. Százmilliók csalódtak, hogy az, ami korábban sokaké volt, mára keveseké lett, döntéshozatal és jövedelem tekintetében egyaránt

– nyilatkozta a HVG-nek Gyurcsány Ferenc, majd kijelentését kiegészítette azzal: „ezeket az indulatokat lovagolja meg Trumptól Orbán Viktorig a szélsőjobb, ráadásul úgy, hogy valójában tovább szűkíti a kiváltságosok körét. Mert amikor veszélyben érzed magad, bezár­kózol, és az egyszerű válaszokat ígérő megmentőt keresed, így nyílik út az államférfit játszó történelmi, politikai trollok számára.”

A Demokratikus Koalíció elnöke arról is beszélt, hogy „az ellenzéknek is vannak problémái a maga sok partizánjával. Ezek így együtt súlyos pakkot jelentenek”. Szerinte azért képes kézben tartani a Fidesz az országot, mert elvették a köztájékozódás, a politikai megszerveződés, alternatívaállítás lehetőségeinek jó részét. „Nem csinálhatnak úgy, mintha ez egy demokratikus versengés lenne!” – mondta.

Mi a DK ajánlata? – kérdezte a HVG, mire Gyurcsány rávágta:

Például az, hogy mi két hét alatt hazahoznánk azt a 22 milliárd eurót, amire Orbán nem képes, mert az, hogy markában tartsa az igazságszolgáltatást, neki fontosabb, mint az ország.

A volt kormányfő szerint nem akkumulátorgyárakba, hanem az oktatásba, az egészségügybe, a tudományba kellene befektetni, az „Orbán-kormány viszont legatyásítja ezeket a területeket. Pedig, ha például meg szeretnénk duplázni a tanárok fizetését, ahhoz mindössze 250 milliárd forint kellene, ha beszámítunk minden, az államhoz visszafolyó közterhet. Ne mondják már, hogy 12 év alatt erre sose telt!”.

Gyurcsány azt is mondja, hogy „fizessenek a milliárdosok, hogy nincs rendjén, ha a legszegényebb 20 százalék harmadannyi állami támogatásban részesül, mint a leggazdagabb 20 százalék. Nincs rendben, hogy ugyanolyan adókulccsal adózik az is, akinek 200 ezer forint a fizetése, mint akinek másfél millió”.

A DK-elnök az interjú egy pontján úgy összegzett:

Magyarországnak ma egyetlen reménye van, és azt úgy hívják: Demokratikus Koalíció.

Hozzátette: a választási rendszer úgy lett kitalálva, hogy két tábornak kell megküzdenie egymással. „Az biztos, hogy ennek az ellenzéknek a gravitációs pontja most a DK. De a végére az egész tábornak kell két és fél milliósnak lennie. (…) Ezt a két választást, az önkormányzati és uniós választást meg fogjuk csinálni szépen, kompromisszumokkal, de nem megyek bele szatócs módjára az alkudozásba” – nyilatkozta.

Gyurcsány azt látja, hogy a „felvilágosodás eszmeiségét hordozó baloldal kopogósan racionális lett, elfeledkezett arról, hogy az ember érzelmi indíttatású lény. A jobboldal a lelkiségében lévő erőt, nagyon helyesen, politikai tényezőnek tekinti.”

Mi szeretnénk megérinteni, megerősíteni a progresszív világ lelkét, visszaadni hitét, hogy a hazánkért, az emberekért folytatott küzdelemben mi állunk a jó oldalon.Másképp nem győzhetünk, és nem kormányozhatunk 20 évig – hiszen ezt a mocskot eltakarítani nem egy ciklus lesz. Demokratizálni a demokráciát, újraosztani a vagyont és a jövedelmet. Szembeszállni a hatalmasokkal. Felszabadító lesz visszakapni az államunkat, tapasztalni, hogy a haza vigyáz ránk!

– zárta az interjút Gyurcsány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik