Belföld

A holdudvar után Orbán Viktor is megérkezett Kötcsére

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Ma érdemben megkezdődik az őszi politikai szezon, mivel szombaton tartják a kötcsei pikniket, amit 2004 óta rendeznek meg konzervatív politikusok és a jobboldali értelmiséghez tartozó holdudvar részvételével a Dobozy-kúriában.

A kötcsei találkozó állandó fővédnöke és előadója Orbán Viktor, aki ugyan zárt körben mondja el a beszédét, ám annak tartama általában kiszivárog a sajtóban.

Az idei kötcsei piknikre a legkorábban civil aktivisták érkeztek. A jórészt devizahiteles károsultakat tömörítő Nem Adom a Házamat Mozgalom aktivistái molinókkal és transzparensekkel várták a kormányfőt – elsősorban a kilakoltatások leállítását követelik a miniszterelnöktől.

A délelőtt folyamán egymás után érkeztek a kormánypárti politikusok, megmondóemberek, véleményvezérek a Dobozy-kúriába, de sokáig kellett várakozniuk a kormányfőre, mert Orbán Viktor csak 13 óra után futott be.

Addigra már megérkeztek a meghívott vendégek, akik újságírók gyűrűjében sétáltak be a rendezvény helyszínére. A teljesség igény nélkül a hallgatóságot adó körből láttuk mások mellett Bánki Eriket, Mátrai Mártát, Nagy Mártont, Rákay Philipet, Kubatov Gábort, Eperjes Károlyt, Schmitt Pált, Schmidt Máriát, Varga Juditot, Harrach Pétert, de felbukkant az a Szabó Bálint is – a korábbi eredménytelen gazdatüntetések szervezője –, akit 2022-ben bilincsben vittek el Kötcséről, miután az autójával behajtott az elzárt területre.

Galéria
Adrián Zoltán / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik