Belföld

300 és 240 ezres pénzbüntetést kaptak a Margit híd kőkeresztjeit tördelő fiatalok

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság szeptember 6-án elsőfokon jogerős ítéletet hirdetett annak a két fiatal felnőttnek a büntetőügyében, akiket a Margit híd díszítésének megrongálásával vádolt az ügyészség.

A szerdán kiadott közlemény szerint az ittas állapotban lévő vádlottak 2023. augusztus 24-én éjjel egy belvárosi szórakozóhelyre tartva a Margit hídon haladtak, ahol az egyik fiatal, az ügy elsőrendű vádlottja négy pillére felmászott és az azokon lévő kőkereszteket letörte.

A szórakozóhelyet elhagyva éjjel a terheltek ismét a Margit hídon haladtak át, ahol immár mindketten további kőkereszteket törtek le. A rongálással az elsőrendű vádlott 360 ezer forint, míg a másodrendű 72 ezer forint kárt okozott.

A gyorsított eljárásban bíróság elé állított két fiatal férfi a váddal egyezően elismerte bűnösségét, megbánta a tettét és az okozott kárt meg akarja téríteni.

A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően műemlék megrongálásával elkövetett kisebb kárt okozó rongálás bűntettében mondta ki bűnösnek a két férfit, akik közül az elsőrendűt 300.000 forint, míg a másodrendűt 240.000 forint pénzbüntetésre ítélte.

A büntetés kiszabása során a bíróság enyhítő körülményként értékelte a terheltek büntetlen előéletét, beismerő vallomását, megbánó magatartását, valamint azt, hogy együttműködtek a hatóságokkal. Ugyanakkor súlyosító körülményként vette figyelembe az elkövetéskori erősen ittas állapotukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik