Belföld

Farkasházy szerint neki semmi köze a Szárszói találkozó újraélesztéséhez, Ujhelyi állítja, mindenben egyeztettek

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ujhelyi István SzázSzó néven éleszti újra a Szárszói találkozót, a meghívókat pedig már kézbesítették is. Farkasházy Tivadar szerint viszont a tudta nélkül általa is jegyzett meghívóban három olyan állítás áll, „amely enyhén szólva nem felel meg a valóságnak, mert: 1. Nem kezdem velük újra Szárszót. 2. Nem adok át stafétát. 3. Nem hívtam meg rá senkit”.

Farkasházy Tivadar erről a Népszavában írt, ahogy arról is, hogy semmi kifogása, ha összehoznak egy hasonló eseményt, mint Szárszó volt, „erről biztosítottam Ujhelyit, csak ne a nevemben, s ne nevezzék annak. Örömmel üdvözöltem volna a helyszínen, be­ugorva egy órára, de ha ott hozom szóba, csak rontanám vele a bizonyára jó hangulatot, így már csak a távolból tudok minden jót kívánni hozzá”. Farkasházy Tivadar azzal zárta gondolatait, hogy a mostani ellenzéknek nem az Orbán-rendszer a legnehezebb ellenfele, hanem saját maga. „Amíg ebben nem tesznek rendet ahelyett, hogy a Tranzitra és Tusványosra járkálnak fügefalevélként, megette a fene az egészet. Adja az ég, hogy e találkozó jól sikerüljön.”

Ujhelyi István közleményben reagált Farkasházy szavaira:

Teddy ma minden előzetes jelzés nélkül, általunk nem ismert okok miatt egy Népszava-publicisztikában jelentette be, hogy kiszáll a SzázSzó Találkozóból. Egy általam nagyra tartott ember írását a levelezéseink minden részletének nyilvánosságra hozatalával egyértelműen és világosan megcáfolni méltatlan válasz lenne. Mindannyiunkra, de a korábban közösnek mondott célra tekintettel is.

Ujhelyi arról ír, hogy személyesen és online is mindenben egyeztettek Farkasházyval a kezdetektől fogva: a meghívó szövegétől kezdve a kreatív anyagok formavilágán át egészen a programban résztvevő meghívottakig. Még javaslatokat, megjegyzéseket is fűzött hozzá, amelyeket minden esetben beépítettünk – jegyezte meg Ujhelyi.

Egyszer majd megtudjuk, hogy kik és miért kavartak a háttérben; kinek áll érdekében ellehetetleníteni ezt a kezdeményezést. Egy nagy csalódással és ezzel együtt egy komoly tapasztalattal lettem gazdagabb a mai napon. Igaza van Teddynek: hogy akarunk mi rendszerváltoztatást, ha mi magunk belül ilyen állapotban vagyunk.

SzázSzó Találkozó ettől a vitától függetlenül lesz, a “Szárszónak” ezek szerint tényleg vége, a SzázSzó pedig most indul el ténylegesen – zárta Ujhelyi.

(kiemelt kép: Farkasházy Tivadar házigazda (b) és Selmeczi Tibor humoristák a XV. Szárszói találkozón Balatonszárszón 2016. június 18-án.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik