Belföld

Jövő márciusban lesz az egészségügyi szakdolgozók következő béremelése

Lakatos Péter / MTI
Lakatos Péter / MTI

A kormány dolga az, hogy megfelelő munkakörülményeket teremtsen az Országos Mentőszolgálatnak (OMSZ) – mondta Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára szombaton Budapesten, a városligeti mentőnapon. Eseménydús éven van túl a mentőszolgálat, ugyanakkor sok örömteli pillanat is volt ebben az évben – idézte fel az államtitkár, utalva egyebek mellett az augusztus 20-ai ünnepségsorozat, a Sziget fesztivál és a budapesti atlétikai világbajnokság magas szintű egészségügyi biztosítására.

A mindenkori kormány dolga pedig az, hogy ezt a kiváló, minőségi munkát úgy hálálja meg, hogy megfelelő munkakörülményeket teremt, mind infrastrukturális, mind anyagi ételemben – emelte ki.

Takács Péter az intézkedések között említette a többlépcsős szakdolgozói béremelést, amelynek egyik üteme idén júliusban volt egy 18 százalékos béremeléssel, a következő pedig jövő év márciusában lesz. A jövő évi költségvetésben 240 milliárd forint van elkülönítve a béremelésre – hangoztatta.A munkakörülmények javítása érdekében számos mentőállomás újult meg vagy épült újonnan, de ez a munka nem áll meg, “bőven van még tennivalónk, az elődeink kicsit elhanyagolták ezt a kérdést” – fogalmazott, hangsúlyozva: csak kipihent, felkészült mentődolgozók tudnak hatékonyan életet menteni.

Az államtitkár felidézte azt is, hogy ezer mentőautót cseréltek le az elmúlt időszakban, ezek a legmodernebb járművek a legmodernebb felszereléssel futnak. Az új ügyeleti rendszerben részt vevő mentők pedig 170 gépjárművet kaptak – sorolta. A társadalmi elégedettség és bizalom, amit a mentők megszolgáltak és ami feléjük árad, teljes optimizmusra ad okot – hangoztatta Takács Péter.

Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója köszönetet mondott a nyári nagy rendezvényeken dolgozó kollégáinak, akik napi 3500 mentési feladatot láttak el. Kitért arra, hogy a budapesti atlétikai világbajnokság alatt ezer mentős vett részt az egészségügyi biztosításban. Idén tényleg van mit megmutatni: a mentőnapon bemutatják az új gépkocsikat, a mentőmotorokat, az új szoftvereket és technológiákat – emelte ki.

Az új vármegyei ügyeleti rendszert említve Csató Gábor elmondta, szeptember 1-jén újabb három vármegye csatlakozott ehhez a rendszerhez, így már kilenc vármegyében hívható a 1830-as telefonszámon a mentőszolgálat ügyelete. A koronavírus-járvány azt is megmutatta, hogy a mentőszolgálat mennyire alkalmazkodóképes, és az országos mintavevő szolgálat tapasztalatait is be tudták építeni az új ügyeleti rendszer kiépítésekor – mondta az OMSZ főigazgatója.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik