Belföld

Hunvald György első tárgyalása egy végrehajtási ügy lesz

MTI / Balogh Zoltán
MTI / Balogh Zoltán

Bár csak a napokban szerezte be élete első talárját, máris tolonganak a leendő ügyfelek Hunvald Györgynél – írja a Blikk. Nemrég a 24.hu is beszámolt arról, hogy az erzsébetvárosi ingatlanpanama néven elhíresült ügyben hosszú időre rács mögé került, később felmentett volt szocialista politikus új életet kezdett, és immáron ügyvédjelöltként dolgozik egy budapesti irodánál. Hunvaldnak hétfőn lesz élete első olyan tárgyalása, amelyen nem a vádlottak padján foglal majd helyet.

A jogi tanulmányaim alatt már besegítettem ennek az irodának, leginkább háttéranyagokat gyűjtöttem. Az első tárgyalásomon egy végrehajtási ügy lesz terítéken, és noha van már rutinom az ilyesmiben, le kell porolnom pár törvényt

– mondta a Blikknek az egykori erzsébetvárosi polgármester, aki azt is elárulta: hamarosan belekezd a mesterséges intelligencia és technológiai jogi szakjogász képzésbe. Hunvald közel három évet töltött előzetes letartóztatásban.

A börtönben is nagyon sok embernek segítettem – akkor még jogi tudás nélkül – megírni a szabadlábra helyezési kérelmeket. A saját történetem miatt nagyon érdekel a büntetőjog, de közigazgatási, polgári perekkel is foglalkoznék

– nyilatkozta. Hunvald úgy gondolja, ha valakinek van egy büntetőügye, akkor nagyobb bizalommal fordul olyanhoz segítségért, aki szintén megélte ezt korábban.

(Kiemelt kép: Hunvald György korábbi szocialista országgyűlési képviselő, VII. kerületi polgármester (k) és Tüttő Kata, az MSZP elnökségi tagja, a párt Budapesti Területi Szövetségének alelnöke szelfizik a “Vajon a Kossuth térről elviszik Budapest szemetét?” címmel tartott sajtótájékoztatón az Országház előtt 2018. október 31-én.) 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik