Belföld

Négy év alatt, 80 millió forintból készült el egy gyalogátkelőhely a VIII. kerületben

Csütörtökön „zebraünnep” keretében adtak át egy gyalogátkelőt a VIII. kerületi Orczy út és Kőris utca kereszteződésében, az átadáson beszédet mondott a kerületi polgármester, a helyettese, a választókerület képviselője, a BKK szakszóvivője.

Nem akármilyen zebrát adtak át, írja a 444, hiszen ez volt Camara-Bereczki Ferenc Miklósnak, a körzet közös ellenzéki képviselőjelöltjének legfőbb kampányígérete a 2019-es önkormányzati választást megelőzően, azaz négy év kellett a megvalósításához.

A gyalogátkelőhely ára sem mindennapi: 80 millió forintba került.

Camara-Bereczki a 444-nek elmondta, ő sem gondolta, hogy ilyen sokáig kell várni a zebra elkészültére, még elődjével,  a fideszes Kaiser Józseffel is többször beszélt a témáról. Ő azzal hárította el, hogy forgalomszervezési okokból nem lehet megvalósítani a gyalogátkelőhelyet, de az ellenzéki politikus nem hitt neki.

A megvalósítás azért tartott ilyen sokáig, mert az Orczy út a főváros, nem a kerületi önkormányzat fenntartásában van, és a 2019-ben felálló új városvezetés idején vált világossá, hogy ennek nincs pénzügyi fedezete.

Azzal kapcsolatban, mi került ennyibe ezen a zebrán, azt mondta, ő is meglepődött az összegen.

Ez valójában két gyalogátkelőhely, mert az Orczy úton és a Kőris után is van zebra. Járdaszigeteket kellett kialakítani, közvilágítást javítani, csapadékelvezetést megoldani, zöldterületet bővíteni, megújítani. A legtöbb pénzt, a költségvetés felét a jelzőlámpa vitte el.

– mondta. Hozzátette: azt gondolták, hogy enélkül is rendben lenne, de a közlekedési hatósággal hónapokon keresztül ment az egyeztetés, végül csak így lehetett megoldani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik