Belföld

Összeírják, hogy ki lenne nélkülözhetetlen hadiállapot idején az állami intézményekben

MTVA/Bizományosi: Róka László
MTVA/Bizományosi: Róka László

Augusztus elején „adatszolgáltatási kéréssel” fordultak a szakminisztériumok a hozzájuk tartozó intézményekhez, amelyben azt kérték, hogy minden intézmény állítsa össze azokat a munkaköröket a saját intézményénél, amelyek a hadkötelezettség bevezetése esetén is szükségesek ahhoz, hogy az adott kormányzati feladat üzletfolytonosan működhessen és az ország honvédelmi érdekei se sérüljenek, írja a Telex.

A lap cikke szerint ez azt jelenti, hogy az állam felméri, hogy amennyiben különleges jogrendi működés állna fenn, kire van mindenképpen szükséges a jelenlegi munkahelyén, tehát a minisztériumoknak ismerni kell azt, hogy melyek a cégeknél a nem nélkülözhető kapacitások.

A Telex úgy tudja, bár ebből arra is lehetne gondolni, hogy a kormány erősebb háborús fenyegetettséget érez, vagy a „nélkülözhetők” összeírása segíthet a nehezebb gazdasági helyzetben a későbbi leépítésekben, az igazság közelebb áll ahhoz, hogy a kormány csak egy régi adósságát szeretné pótolni, augusztus végéig szeretne egy olyan teljeskörű gyűjtésen alapuló szabályozást alkotni, vagy legalábbis képet kapni arról, hogy az állam működésének mely területein milyen minimális kapacitások szükségesek a szolgáltatások alapfokú biztosításához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik