Belföld

Atlétikai vb – milliárdokkal adós a kormány Budapestnek

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI
Az Orbán-kormány a beígért pénz töredékét fizetné ki, a többiről tárgyalna.

Magyarország készen áll a szombaton kezdődő atlétikai világbajnokságra, örömmel látja vendégül az egyik legnagyobb sporteseményt. Ezt mondta a magyar államfő, amikor Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke nála járt.

Ismét egy alkalom, hogy mi, magyarok megmutassuk a világnak, mire vagyunk képesek

– közölte Novák Katalin, aki majd beszédet is mond a megnyitón.

Előzőleg a főváros demonstrációra készült, amit a Népszava szerint azonban lefújt, miután kiderült, a főpolgármester mégis elmegy a budapesti atlétikai világbajnokság megnyitójára. A fordulatot az hozhatta, hogy Gulyás Gergely levelében azt írta, a már elkezdett beruházásokhoz biztosítják a forrást.

Ez mintegy kétmilliárd forintot jelent, ám az Orbán-kormány a vállalt 50 milliárdból eddig csak 20,75 milliárdot adott, csaknem 30 milliárddal tartozik – árnyalta a miniszteri ígéretet Kiss Ambrus.

A főpolgármester-helyettes szerint a 2 milliárd forint az elakadt projektek kimozgatására elég. A fennmaradó összeg felhasználásáról, a támogatott projektekről külön munkacsoport (Pintér Sándor belügyminiszter, Gulyás Gergely és két fővárosi delegált) dönt majd, a kormány uniós pénzből teremtené elő korábbi ígéretei fedezetét.

Miközben a kormány tehát alkudozna a hiányzó pénzről, Budapest már 15,6 milliárdos mínuszban van. Kiss Ambrus szerint a  városvezetés túlélőprogramja egyelőre működik, időarányosan jól állnak, de év végére komoly likvidátási gondot okoz, ha a kormány továbbra sem fizet (a Lánchíd felújításáért, cégei tartozásaiért, a rezsi kompenzációért).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik