Belföld

Vizsgálatot indított a fővárosi kormányhivatal a Sziget promóvideója miatt

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Budapest Főváros Kormányhivatalának Fogyasztóvédelmi Főosztálya hivatalból vizsgálatot indított az idei Sziget fesztivál promóvideója miatt – derült ki a Magyar Nemzet híréből. A kormányközeli napilap azt írja, hogy augusztus 10-én a Nemzeti Jogvédő Szolgálat Közérdekű bejelentést tett a gyermekvédelmi törvényre és az alaptörvény megsértésére hivatkozva a YouTube szolgáltatója, a Google Ireland ellen.

A Youtube-on látható közel egyperces videóban azonos nemű fiatalok csókolóznak, ez nem tetszett a 2008-ban alapított és a magyar szélsőjobb jogvédő szervezetének tartott NJSZ-jek. Bejelentésükre válaszul Budapest Főváros Kormányhivatalának Fogyasztóvédelmi Főosztálya azt közölte, hogy a hatóság hivatalból már vizsgálatot indított, az eljárás megindítására pedig a bizonyítékok rendelkezésre állása esetén kerül majd sor – írja a Magyar Nemzet.

Az idei fesztivál promóvideója itt nézhető meg:

Az, hogy a videó első pár másodpercében két lány csókolózik, korábban Rétvári Bencének sem tetszett. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára azt írta Facebook oldalán a fesztivál kezdetekor, hogy a Sziget marketingesei „ismét bevetik azt a régi módszert, hogy tudatosan provokálják az embereket, hogy ezért írjanak, beszéljenek róluk, ami nekik ingyen reklám. Brüsszeli nyelven ezt úgy mondanák: „nem-bináris személyek instrumentalizálása”. Azaz azonos nemű csókolózó párok felhasználása arra, hogy nagyobb hírverést kapjanak, több jegyet adjanak el, és így több legyen a profit.”

Most akkor azért hívják a Szigetre a látogatókat, hogy koncerteket hallgassanak, vagy azért, hogy LMBT párokat lássanak?

– tette fel a kérdést a politikus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik