Belföld

Szalay-Bobrovniczky Kristóf embert vár a vasra

Rosta Tibor / MTI
Rosta Tibor / MTI

Embert várunk a vasra!

– mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, amikor pénteken Szentesen bejelentette: jelentkezőket toboroznak a Lynx, azaz a Hiúz típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba, írja az MTI. A katonák megemelt illetményt kapnak, amely belépő őrvezetői szinten

bruttó 737 ezer forint.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf kifejtette, a nemzeti ellenálló-képesség növelése és a haderő folyamatos fejlesztése korszakhatárhoz ért. Elmondása szerint a Magyar Honvédség átfegyverzése a legmodernebb, NATO-kompatibilis high-tech eszközökkel szemeink előtt valósul meg.

A miniszter a honvédségi nyílt napon tartott sajtótájékoztatón elmondta: megszülettek a megfelelő szervezeti és személyi döntések is ahhoz, hogy modern, magas harcértékű, jól vezetett és elszánt haderő biztosítsa a magyar emberek vagyonát, életét és kultúráját, természetesen a NATO részeként, annak támogatásával.

A honvédségben nemcsak a főtiszteket, a parancsnoki szintet érte el az év elején indított tisztogatási hullám: a legénységi állományt sem kerülték el a kirúgások. A szerződéses katonák között voltak, akiket először rendelkezési állományba helyeztek, majd két hónap elteltével elbocsátottak.

Kapcsolódó
A legénységi állományt is elérte a tisztogatás: az egyik kirúgott katona pert indított a honvédség ellen
Hiába hirdetett háborús veszélyhelyzetet a kormány, a harcoló állományt sem kímélték meg a tisztogatások.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik