Belföld

Családirtással fenyegetőzött, majd mellkason szúrta feleségét egy férfi Jászárokszálláson

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Letartóztatta a bíróság azt a jászárokszállási férfit, aki többször is azzal fenyegetőzött, hogy megöli a feleségét és a közös gyermekeiket, majd egy késsel mellkason szúrta a nejét.

Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy megromlott a házasság a férfi és a felesége között, melyet követően a férfi rendszeresen fogyasztott alkoholt és napi rendszerességgel azzal  fenyegette a feleségét, hogy megöli őt, illetve többször is azt mondta, hogy mindenkit megöl a házban, a közös gyermekeiket is.

A nagyobbik gyerek többször is az édesanyja védelmére kelt, de a féltékenykedő férfi a fiát is azzal fenyegette, hogy megöli. A férfi a fenyegetések során rendszeresen összetörte, vagy megrongálta a lakásban lévő tárgyakat. Ezeket hallották a kiskorú gyerekek is, akik félelmükben többször is kimenekültek a házból.

A férfi az elmúlt hónapban már fenyegetőzött késsel is, majd pár nappal ezelőtt folyamatosan szidalmazta és megöléssel fenyegette otthon a feleségét, majd mellkason szúrta, amikor az ágyon ült.. A nő a szúrás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, azonban tekintettel az alkalmazott eszközre és a sérülés helyére, fennállt egy súlyosabb sérülés bekövetkezésének reális lehetősége is.

Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával és letartóztatta a súlyos testi sértés bűntett kísérletével, kiskorú veszélyeztetésével és zaklatással gyanúsított férfit. A férfi tudomásul vette a döntést, azonban a védője nem volt jelen, így a döntés még nem végleges.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik