Belföld

Budapesten és Zadarban ragadtak a Ryanair utasai

Olvasónk felvétele
Olvasónk felvétele

A horvátországi Zadarban és Budapesten ragadtak a Ryanair utasai, miután a légitársaság két gépe megsérült szombat hajnali viharban.

Információink szerint az egyik gép szombat reggel fél 9-kor repült volna az olaszországi Bariba, ám ez nem sikerült és szombat délután a Budapest Airport kijelzőjén az állt, hogy 22:25-kor száll majd fel a gép.

Az Utazómajom portál eközben arról számolt be, hogy a péntek esti FR6521 számú Ryanair járat 70 perc késéssel indult Budapestről Zadarba. A rossz időjárási körülmények miatt azonban egy óra körözés után úgy döntöttek, hogy Zadar helyett a biztonságosabb Zágrábban szállnak le.

Erről azonban nem értesítették a Zadarban várakozó utasokat és az Utazómajom helyszínen tartózkodó utasa olvasója szerint a Ryanair nem ajánlott fel szállást, transzfert és egyéb segítséget sem, így a reptéren éjszakáztak, sok más kisgyerekes családdal együtt. Az egyetlen információ, amit sms-ben kaptak, hogy keressenek szállást és tegyék el a számlát, illetve hogy szombat este fél 12-kor újra megpróbálják őket hazahozni.

Reggel egy újabb üzenet kaptak, miszerint törölhetik a foglalásukat vagy átfoglalhatnak egy másik járatra. A kint lévők még bíznak abban, hogy szombaton hazajutnak.

A két üggyel kapcsolatban megkerestük a Ryanairt, ha választ kapunk, tájékoztatjuk az olvasókat.

Frissítünk!

19:42 – Egy olvasónk azt az információt kapta a Ryanairtől, hogy szombaton 22 órakor elindul egy mentesítő járat Zadarból Budapestre, ám hozzátette, hogy a Flightradar alapján a kérdéses gép több órás késésben van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik