Belföld

Leszakadt egy gyalogoshíd Kárpátalján, meghalt egy turista

Egy Kijev megyei turista életét vesztette a rahói járási Tiszaborkút (Kvaszi) községben, amikor az egyik gyalogos függőhíd részben leszakadt, és három ember húsz méter magasból a Fekete-Tiszába zuhant – jelentette több hírportál a Kárpátaljai Megyei Katasztrófavédelmi Főosztály közleményére hivatkozva.

A katasztrófavédelmi szolgálathoz augusztus 3-án, kijevi idő szerint 22 órakor érkezett bejelentés a balesetről. A függőhíd leszakadása következtében a három kijevi turista egyike a mentőautóban életét vesztette, egy ember súlyos, egy pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.

A helyszínre kivonuló katasztrófavédelmi egység tagjai kiemelték az áldozatokat a folyóból, és átadták őket az időközben kiérkező mentőknek. Egy 54 éves nő életét nem sikerült megmenteni, két sérültet a rahói járási kórházba szállítottak. Egyikőjüket, aki csak könnyebben sérülést meg, az orvosi ellátást követően hazaengedték.

A halálos áldozatot követelő baleset ügyében nyomoz a rendőrség.

Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás vezetője utasította pénteken a kistérségek vezetőit, hogy 24 órán belül szakemberek bevonásával ellenőrizzék az illetékességükbe tartozó összes híd állapotát.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik