Belföld

Kövér László víziója a magát szétverő EU-ról

Krizsán Csaba / MTI
Krizsán Csaba / MTI
A fideszes házelnök a migránskvóták hatásait értékelte.

A kötelező migránskvótákkal valójában meg akarják gyengíteni az Európai Uniót. Az állami hírügynökség szerint erről beszélt Kövér László a Felvidéken, a Martosi Szabadegyetem nyitó fórumán. Az Országgyűlés fideszes elnöke szerint Európa több problémája a rendszerváltás időszakára vezethető vissza, a korábbi világrend felbomlása, a már elfogadott szabályok figyelmen kívül hagyása miatt olyan lappangó folyamatok eredményei kerültek a felszínre, mint a gazdasági válság, a migráció.

Kövér László a menekültek kötelező elosztásáról azt mondta. hogy  az több kérdést is felvet, ám mivel azokra nincs válasz, az a kérdés,  hogy

valójában miről szól az egész.

A kormánypárti politikusnak volt erre válasza. Önsorsrontónak tarthatja Brüsszelt, mert az EU döntéséről úgy fogalmazott:

ha nem az EU szétverése maga a cél – amit nem tartok kizártnak – akkor minimum az EU mérhetetlen végletes meggyengítése és káoszba döntése a cél.

A háborúról azt mondta, Ukrajnát demográfiai katasztrófa fenyegeti, eddig legalább 10 millióan menekültek el és egy svéd felmérés szerint 70 százalékuk nem is akar visszatérni. Ők

nettó demográfiai nyereség lesznek egy elaggott, gyermektelen, önző kannibál társadalom számára.

Kövér László mindezt kitágítva úgy vélte,

az erőforrások, a fizikai és az emberi erőforrások kiszivattyúzásának rendszere működik keletről Európán keresztül a tengeren túlra.

Szerinte világszerte elindult egy olyan folyamat, ami a tekintély és a kultúra teljes lerombolásához, az emberi identitás lebontásához vezet, ezért

a normalitás jegyeit magán viselő állapotot kell átmenteni.

Van, ahol már nincs visszaút, de nálunk még van – tette hozzá Kövér László, akinek a keze, az MTI fotósának képei szerint, megsérülhetett.

A fórumon részt vett Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára is. Tőle is álljon itt egy idézet.

A 150 ezer kárpátaljai magyarnak nem feladata, hogy segítsen abban, hogy melyik szláv ország nyerje meg ezt a háborút.

Kapcsolódó
Sándor Fegyirnek lenne miről beszélnie Orbán Viktorral
Az ukrán nagykövetjelölt, a lövészárkok professzora a HVG360 kérdéseire írásban válaszolt a frontról, ahonnan helyzetjelentést adott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik