Belföld

Az MTÜ szerint nem igaz, hogy 30-40 százalékkal kevesebb a vendég a Balatonnál

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Semmilyen 30-40 százalékos visszaesés nem látszik – mondta az Indexnek Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke, miután Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy „harminc, de akár negyven százalékkal is kevesebb vendég fordul meg a szövetség adatai szerint a Balatonon a mostani szezonban, és ők is inkább hétvégén, hétköznap még kevesebben választják a magyar tengert”.

Guller elmondása szerint az év első felében hozzávetőleg 2 százalékos visszaesés történhetett a vendégforgalomban. Az MTÜ elnöke úgy véli, Flesch Tamás a megállapításaival senkit sem akart tévedésbe ejteni, csupán szervezetének olyan szűk rálátása van a szektorra, ami jelentős torzításokhoz vezet az általuk közölt számokban.

A Balatonnál a szövetségnek csupán 85 szálloda a tagja, összesen 7553 szobával, miközben 210 szálloda 13 400 szobával található itt, és akkor még nem beszéltünk arról a 13 ezer kisebb magán- és egyéb szálláshelyről a maga 22 ezer szobájával, amelyre a szövetségnek semmi rálátása sincs

– hangsúlyozta. Guller Zoltán szerint aggályos és szakmaiatlan a balatoni szezonról annak kezdetén megállapításokat tenni, ugyanis valós képet a szezon végén lehet közölni.

A most ismertetett adatok szerint egyébként január és június között egymillió-ezer fő volt a vendégszám, szemben a tavalyi egymillió-huszonháromezerrel, tehát 22 ezer fő volt a különbség, ami hozzávetőleg két százalékos csökkenést jelent. A vendégéjszakák száma a tavalyi 2,71 millióról az idei évre 2,57 millióra mérséklődött, azonban a szálláshelyek bevétele a tavalyi 38,35 milliárdról 48,42 milliárdra ugrott.

Ha a körülmények nem változnak, akkor az év egészére a tavalyit meghaladó vendégforgalmat valószínűsítenek, tette hozzá.

Kapcsolódó
Egy személyben Guller Zoltán dönt az eltitkolt turisztikai támogatásokról
Pert nyertünk a Magyar Turisztikai Ügynökséggel szemben, két év után így derült ki, hogy a vezérigazgató korábbi nyilatkozatával ellentétben nem egy szakmai grémium, hanem ő maga dönt a pályázat nélkül kiosztott egyedi támogatásokról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik