Belföld

„Mit is jelent valójában, hogy családbarátnak hirdeti magát a kormány?” – demonstrálnak a tápszertámogatás megvágása miatt

Getty Images
Getty Images
Petíciót indítottak és csütörtökön több száz oldalnyi aláírást visznek Pintér Sándornak szülők, akik a tápszerek állami támogatásának csökkentése ellen tiltakoznak.

Demonstráció szervez a Belügyminisztériumhoz egy édesanya. Virágh Kitti 11 hónapig szoptatta a kisfiát, ám a kicsi egyik napról a másikra nem kérte az anyatejet. A kislánya nemsokára lesz négyéves, ő három hónapos korától kapott tápszert. Amíg azonban kislánya esetében még jelentős kedvezménnyel tudta megvenni azt, addig a kisfia hasfájásra és székrekedésre való, a gyerekorvos által felírt tápszerét már jóval drágábban:

a kormány ugyanis jelentősen csökkentette a tápszerek támogatását, ami oda vezetett, hogy egyik hónapról a másikra drasztikusan emelkedett az áruk.

Amit Kitti márciusban még 3200 forintért vásárolt, az áprilisban már 4600 lett. Havonta 3–4 doboz tápszerre van szüksége a kisfiának, vagyis jelenleg 14 ezer forintot fizet az eddigi 10–12 ezer helyett.

A kétgyerekes édesanya annyira felháborodott a dráguláson, hogy májusban „Családtámogatás” tárggyal levelet írt Novák Katalinnak, melyben arról érdeklődött a köztársasági elnöknél: miért kellett több tápszertől is a támogatást megvonni vagy jelentősen csökkenteni? „Olyan drágák lettek, hogy sok anyuka kétségbe van esve, mivel fogja a kisgyermekét táplálni” – írta levelében Kitti, aki arra kérte az államfőt, anyaként próbálja meg átérezni sok más édesanya helyzetét.

Huszonkét nappal később a Sándor-palota válaszolt Kittinek. Azt írták, megértéssel olvasták a Novák Katalinhoz intézett levelét, majd hozzátették, a köztársasági elnöknek jogszabályi felhatalmazás hiányában „segítő szándéka ellenére” nincsen lehetősége arra, hogy a konkrét ügyet kivizsgálja, azzal kapcsolatosan intézkedéseket tegyen vagy kezdeményezzen, az illetékes hatóságok és szervezetek számára kérést vagy utasítást fogalmazzon meg. A levelet azzal zárták, hogy az édesanya kérését továbbították az ügyben illetékes Belügyminisztériumhoz.

Czeglédi Zsolt / MTI Novák Katalin köztársasági elnök hagyományőrző gyerekekkel beszélget a polgármesteri hivatal melletti téren Kékcsén 2023. április 13-án.

Ha fejre állna, akkor sem tudna több anyatejet adni a gyereknek

A tápszerek drágulása nem most kezdődött. Tavaly 55 százalékról 25 százalékra csökkentette a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) az újszülött- és csecsemőtápszerekre vonatkozó támogatást, és idén is változott a támogatott tápszerek listája.

A témában létrejött Facebook-csoportban az erről szóló bejegyzésekben több száz hozzászólás érkezett. Sokan befotózott blokkokkal bizonyították, hogy az általuk használt tápszer ára közel a duplája lett, például 3300 forintról 5800 forintra drágult.

Tápszert nemcsak az orvos által felírt receptre lehet venni, hanem akár drogériákban is, ám tb-támogatás nélkül a sok ezer forinttal drágább teljes áron. Sokan már gyermekük születésétől tápszert adnak a babának,

  • mert vagy nincs teje az édesanyának,
  • vagy a csecsemőnek nem kell az anyatej.

Előfordul (mint például Kitti esetében), hogy néhány hónap után egyik napról a másikra a babának nem kell az anyatej, vagy elapad – mindegyik esetnél a szülő tápszerrel helyettesíti részben vagy teljesen a táplálást.

Miközben a tb-támogatás csökken a tápszereknél, az azt gyártó cégek jelentős állami támogatásban részesülnek. A Szabad Európa februári cikke arra világít rá, hogy tavaly 12 tápszerforgalmazó, illetve -gyártó kapott állami támogatást. A legtöbbet bezsebelő összesen 7,36 milliárd forintot. A tápszergyártóknak évről évre növekszik a támogatásuk: 2020-ban 9,92 milliárd, 2021-ben 10,41 milliárd, tavaly pedig már 11,2 milliárd forintos állami dotáció jutott nekik.

Virágh Kitti azt mondja, a tápszerek árának emelkedése azért is fájó, mert a pelenka, a ruházat, a cipő és a játékok is jelentősen drágultak, 10–20, de sok esetben akár 30 százalékkal is. Éppen ezért is lenne fontos, hogy a tápszerek támogatását visszaállítsák, ezért is indult el az online petíció, amelynek két hét leforgása alatt hatezer aláírója lett – mondja az aláírásgyűjtés terjesztésében jelentős szerepet vállaló Kitti, aki csütörtökre anyák és gyerekeik részvételével tüntetést szervez, melynek keretében kinyomtatva átadják a most már közel hétezer szignónál járó petíciót a Belügyminisztériumnak.

Egy másik édesanya, aki májusban elindította az online aláírásgyűjtést, lapunknak azt mondta, a kezdő löketet az adta, hogy egyik hónapról a másikra az addig használt 2400 forintos tápszerért dobozonként 4600 forintot kellett fizetnie. Viktória vegyesen táplál: decemberben született gyereke anyatejet és tápszert is kap, az utóbbit azért, mert az édesanyának nincs elég tejmirigye.

Ha fejre állnék, akkor sem tudnék több tejet adni a gyerekemnek

– mondja Viktória, aki most már csak napi egyszer tud anyatejjel etetni, így havonta hét doboz tápszert kell vásárolnia.

Miután több érintett anyukától megtudta, sokan 8 ezer forintos tápszert kénytelenek venni, mert csak azt eszi meg a gyerekük, hirtelen felindulásból és dühből elindította az aláírásgyűjtést, mert úgy gondolja, a tápszer nem luxuscikk: az a kisgyerek életéhez szükséges.

Getty Images

Viktóriának nem jelent gondot a jelentősen megdrágult tápszer kifizetése, mert jó állásból ment el babázni, és vissza is várják a régi helyére, mégis felháborítja,

hogy sem a politikusokat, sem a társadalmat nem érdekli az ügy.

Pedig több anyuka szomorú története is eljutott hozzá, és megdöbbenve hallgatta, hogy sokan inkább nem vesznek új ruhát a gyerekeiknek, vagy a nagyszülőktől kérnek anyagi segítséget, hogy ki tudják fizetni a tápszert.

Nemcsak Novák Katalinnak írt levelet ez ügyben, hanem ellenzéki politikusokat is megkeresett, de érdemi választ sehonnan sem kapott.

Kifejezetten igazságtalannak tartja a támogatás visszavételét azok esetében, akik a babájuk születésétől kénytelenek tápszerezni. Számukra egy doboz tápszer nagyjából három napra elég, így havonta több tízezer forintot kell költeniük babájuk táplálására. Ehhez jön még a szintén jelentősen megdrágult pelenka, de Viktória arra is felhívja a figyelmet, hogy több ajánlott oltás is horribilis összegű, sokak számára nehezen kifizethető: 26 ezer a rotavírus elleni, és az agyhártyagyulladás elleni vakcina ára is 35 ezer forint körül van.

A csütörtökre szervezett, babakocsis sétával egybekötött akcióról nem sokat vár, mert szerinte általánosságban elmondható, hogy nagy az érdektelenség és az empátiahiány a társadalomban, és a kormányt is hidegen hagyja a probléma. Azt azonban reméli, hogy „talán néhányan észreveszik, mit is jelent valójában, hogy családbarátnak hirdeti magát a kormány.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik