Belföld

Megszavazták: a kormány megtalálta a megoldást arra, ha Karácsony nem fizetne be elég szolidaritási adót

Korábban részletesen beszámoltunk róla, hogy miután megemelték a fővárosi önkormányzat által befizetendő szociális hozzájárulást, a Városháza egyrészt pert indított a kormány ellen, sőt, a témát a lakógyűlés kérdései közé is beillesztették.

A történet lényege az volt, hogy a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat szerint aránytalan és igazságtalan volt az, hogy a korábbi hozzájárulás többszörösére emelte ezt a tételt a kormány Budapest esetében, sőt, ez a lépés az önkormányzati cégek működését is veszélyezteti – vélte a városvezetés, amely jelezte, nem fizeti be a megemelt adót.

Kedden egy salátatörvénybe ágyazva a kormány megoldotta a problémát a saját szemszögéből. Eszerint a kormány megakadályozná, sőt büntetné, ha a főváros nem fizeti be a szolidaritási hozzájárulást. A már módosítóként benyújtott javaslatból kiderült, hogy gyakorlatilag meg lehetne vonni az önkormányzatoktól az állami támogatásokat: épp annyit, amennyivel az államkincstárnak tartoznak. A Telex szerint ez vélhetően válasz a főváros azon tervére, hogy nem fizetik be a szolidaritási hozzájárulás egy részét. A javaslatot megszavazta a parlamenti többség.

Karácsonyék egyébként azért indítottak pert, mert szerintük a szolidaritási hozzájárulás szerint az 25 milliárd forinttal több, mint amire a törvény lehetőséget ad. Viszont ha ezt a pénzt nem fizetik be, a kormány egész egyszerűen nem ad majd oda 25 milliárdnyi állami támogatást Budapestnek.

Kiss Ambrus, Budapest főpolgármester-helyettese a témáról pár hete részletesen beszélt a Dellába:

Kapcsolódó
Kiss Ambrus: Már hitelből él a főváros, közel van a pénzügyi vörös vonal
Hétfőre elfogyott a pénz a fővárosi önkormányzat folyószámlájáról, azóta hitelből él a város egészen május végéig, amikor átmenetileg fel tud lélegezni Budapest az itt működő cégek adóbefizetése miatt. A Dellában Kiss Ambrussal többek között arról is beszélgettünk, miért rúgna öngólt a kormány, ha fizetésképtelen helyzetbe akarná hozni a fővárost.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik