Belföld

Nem kívánja az édesapa, hogy börtönbe kerüljön a lányát elgázoló sofőr

Sajnálja a sofőrt, aki halálra gázolta a kislányát – ezt mondta az RTL Híradónak annak a kislánynak az apja, akinek gyerekét egy kamionos ütötte el.

A 14 éves Fannit egy éve gázolta halálra egy kamionos Kiskunfélegyházán. Az iskolatáskája és a biciklije is az út közepén hevert, ez a látvány fogadta akkor a szülőket a baleset után pár perccel. Gyerekük éppen iskolába tartott. Egy kilométert tekerhetett otthonról, amikor egy útkereszteződésben át akart hajtani a kerékpárúton a túloldalra, ám a kamionos nem adott neki elsőbbséget, hangzott el a riportban.

Azóta eltelt több mint egy év és az ügyészség vádat emelt a sofőr ellen. A baleset azért következett be, mert a kamionsofőr megszegte a KRESZ elsőbbség adásra vonatkozó rendelkezését. A Kecskeméti Járásiügyészség a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja és ezért vele szemben végrehajtandó fogházbüntetés kiszabását, valamint járművezetéstől eltiltását indítványozza

Fanni imádta a lovakat, díjugratónak készült. 6 éves kora óta lovagolt. A család a kedvéért kezdett el lovakkal foglalkozni. Tanyájukon tizenhármat neveltek a tragédia idején. A kislány apja most azt mondta, azóta is mindegyik állat megvan.

Apja az RTL-nek azt mondta, soha nem akart elégtételt a gyereke halála miatt.

Nem örülök, hogy lecsukják, vagy börtönbe megy, mert azért ez maga, maga az egész dolog elég nagy traumát okozhatott neki. Biztos, hogy nem szánt szándékkal csinálta. Figyelmetlen volt. De én nem kívánom, hogy börtönbe kerüljön

– fogalmazott.

Az édesapa azt is mondta, elég nagy büntetés a sofőrnek a tudat, hogy egy gyerek halálát okozta.

Az RTL Híradó értesülései szerint a kamionsofőr a nyomozás alatt többször is elismerte a bűnösségét. Amennyiben az előkészítő ülésen elfogadja az ügyészi indítványt, 1 év 8 hónap fogházbüntetést kaphat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik