Belföld

Népszavazást kezdeményezett a Jobbik-Konzervatívok a kötelező kamarai tagdíj eltörléséről

MTI/Koszticsák Szilárd
MTI/Koszticsák Szilárd

Népszavazást kezdeményezett a kötelező kamarai tagdíj eltörléséről Lukács László György, a Jobbik-Konzervatívok frakcióvezetője.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara budapesti székháza előtt csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján a politikus elmondta: a nap folyamán nyújtotta be kezdeményezését a Nemzeti Választási Irodának, mert pártja álláspontja szerint elfogadhatatlan, hogy minden vállalkozásnak le kell rónia az évi ötezer forintos hozzájárulást, „függetlenül attól, hogy ezért cserébe kapnak-e bármilyen szolgáltatást, a nem fizetőktől pedig adó módjára hajtják be az összeget.”

A politikus hangsúlyozta:

a Jobbik-Konzervatívok a vállalkozások pártján áll, márpedig ezeknek a koronavírus-járvány, majd az orbáni infláció okozta nehézségek közepette kell talpon maradniuk, ehhez viszont a kamarától nagyon kevés segítséget kapnak.

Lukács László György kiemelte: céljuk a kötelező kamarai tagság eltörlése is; ha ezt parlamenti úton nem sikerül elérniük, ebben a témában is referendumot fognak kezdeményezni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik