Belföld

Hogy éljek meg 58 ezerből? – kérdezi Orbán Viktortól a leszázalékolt mentős

58 ezer forintot kap rokkantsági ellátásként egy 45 évig mentőápolóként dolgozó férfi, akit azért százalékolták le, mert gerincsérvet kapott egy beteg cipelése miatt, és nem tudott tovább dolgozni. Emiatt nyílt levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek – erről számol be a RTL Híradó.

A riportban elhangzik a Nieberl Ferenctől, hogy az „üzemorvos azt javasolta, hogy szüntessék meg a munkaviszonyomat, az országos mentőszolgálat ennek megfelelően megszüntette a munkaviszonyomat, és ezzel bezárult a kör.  63 évesen gyakorlatilag leszázalékoltak és munkanélküli lettem.”

Most 58 ezer forintot kap rokkantsági ellátásként, amíg el nem éri a nyugdíjkorhatárt. Emiatt nyílt levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek címezve. Ebben egyebek mellett azt a kérdést teszi fel, hogy ennyiből a jelenlegi infláció mellett, hogyan éljen meg.

Az RTL Híradójában elhangzik: Független Egészségügyi Szakszervezet szerint az elmúlt években a munkavállalók kárára változtak a jogszabályok. Emiatt az egészségügyi dolgozók hasonló helyzetekben sokszor védtelenné válnak, egyre nehezebb bebizonyítaniuk, ha a munkájuk miatt szenvedtek egészségkárosodást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik