Belföld

Új vízvezeték épül Solymáron, de továbbra is lehet vízkorlátozás

Új, a lakosság vízellátását segítő vezeték épül a Pest vármegyei Solymáron 800 millió forintból – jelentette be Menczer Tamás, a választókerület fideszes országgyűlési képviselője.

A politikus, aki egyben a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára emlékeztetett: egy évvel ezelőtt súlyos, több ezer embert érintő vízhiány lépett fel a településen, amelyet a rendszer kapacitáshiánya okozott.

A várhatóan hetek alatt elkészülő új vezeték annyi vizet lesz képes Solymárra juttatni, amennyit a 2022 nyarán kialakult vízhiány idején a Magyar Honvédség autói szállítottak a település víztározóiba. Menczer azonban az MTI beszámolója szerint hozzátette:

a vezeték elkészülte után sem kizárhatók olyan időszakok, amikor a vízfogyasztásuk korlátozására kell majd kérni a lakosságot.

A képviselő felidézte, egy éve a vízhiányt három lépéssel sikerült orvosolni: első lépésben a Magyar Honvédség vízszállító autókkal, „tengelyen” vitt vizet a településre. Második lépésben arra kérték a lakosságot, hogy azok, akiknél van víz, korlátozzák a fogyasztásukat, harmadik lépésben pedig a szolgáltató, a Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt. „vízkormányzással” plusz vizet juttatott a településre.

Megjegyezte: a vezeték a szakemberek szerint augusztus közepére, de személyes reményei szerint már augusztus elejére elkészül. Közös sikernek nevezte, hogy egy év alatt lezajlottak a vezeték építéséhez szükséges tárgyalások, megoldották a felmerült problémákat és elkészül a kivitelezés. Addig – amennyiben szükséges – a tavalyihoz hasonló intézkedésekkel biztosítják a vízellátást a településen.

Kitért arra: Solymár vízellátásnak középtávú megoldása az új vízvezeték, a hosszú távú az egész régiót érintő, átfogó, több tízmilliárd forintos fejlesztés. Szólt arról is, hogy a Buda környéki településeken a lakosság dinamikus növekedését az infrastruktúra nagyon nehezen vagy nem bírja. Ezért az érintett 12 országgyűlési képviselő a héten megbeszélést tartott, ahol „tabuk nélkül” beszéltek a problémákról és azok lehetséges megoldásairól, arról, hogy milyen döntések szolgálhatnák az agglomerációban élők kényelmét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik