Belföld

Négy éve helikopter-leszállópályáról volt szó, most a megszüntetés ellen tiltakoznak a kalocsai kórháznál

MTI
MTI

Tüntetést és aláírásgyűjtést szerveztek helyi civilek csütörtökre a kalocsai kórház megmaradását támogatva, mert elterjedt, hogy be akarják zárni az intézményt – számolt be az RTL Híradója.

Tavasszal felmondtak a nyugdíj mellett dolgozó orvosoknak, vagy azt ajánlották nekik, hogy a 80 kilométerre lévő Kecskeméten folytassák a munkát. A betegeket is Kecskemétre irányították, mivel a városi intézmény a Bács-Kiskun Vármegyei Kórházhoz tartozik.

Már akkor az a hír járta, hogy a kórházból elfekvőt akarnak csinálni.

Négy éve Paks II. és az épülő új Duna-híd kapcsán még óriási fejlesztéseket jelentett be az akkori államtitkár.

Tizenkét kilométerre vagyunk a paksi erőműtől. Légvonalban csak tíz. Adta magát, hogy a kalocsai legyen az első lépcsős kórház, hiszen Pakson nincs kórház. A kapacitás a helyi népesség fogyása miatt szintén adott volt, így bejelentették, hogy a kórház hatalmas felújítás előtt áll. Még helikopter-leszállópályát is vizionáltak az egyik épület tetejére

– mondta a Híradónak Bolvári Ferdinánd, a megmozdulást szervező Békés Kalocsáért Egyesület elnökségi tagja.

Azóta viszont nagyot fordult a helyzet, és csak a bezárásról érkeznek már hírek. Ezért szervezték a tüntetést is a civilek. Az egyesület támogatói íveit két nap alatt csaknem ezren írták alá. Úgy tudni, hogy a kórház dolgozói, az orvosok és a nővérek is aláírásgyűjtésbe kezdtek.

Az RTL megkereste a megyei kórházat, de nem válaszoltak a kérdésekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik