Belföld

Dunai hajóbaleset: tagadja bűnösségét a Viking Sygint követő hajóskapitány

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Kedden előkészítő ülést tartott a Pesti Központi Kerületi Bíróság annak a huszonhét rendbeli segítségnyújtás elmulasztásával vádolt ukrán hajóskapitánynak az ügyében, aki a Hableánnyal ütköző Viking Sygint követte a négy évvel ezelőtti tragédia során.

A vádirat szerint az 59 éves ukrán férfi 1979-ben szerzett hajóvezetői engedélyt, majd 2004-től hajóskapitányi képesítéssel, valamint rádió- és radarkezelői képesítéssel is rendelkezett. A kapitány a Duna magyarországi szakaszán is pontos helyismerettel bírt.

A férfi egy svájci székhelyű hajózási társaság alkalmazásában egyedül vezetett egy szállodahajót, amelyen 2019. márciusban és áprilisban mentési gyakorlatokon is részt vett. A kapitány 2019. május 29-én, az esti órákban a Duna bal partján található, V. kerület, Vigadó 1 nevű állomásról indult el a hajóval Romániába. Azt tervezte, hogy elsőnek északi irányban hajózik a Dunán, majd északról megkerülve a Margit-szigetet, délre folytatja az útját.

Előtte közlekedett a Dunán egy másik szállodahajó, amit az ugyanannál a cégnél dolgozó másik ukrán kapitány vezetett, illetve a Hableány nevű, kisebb személyhajó, amelyen a magyar kapitányon és egy fős legénységén kívül  33 dél-koreai utas tartózkodott.

A kisebb hajó a Parlament előtt, balról megelőzte az elöl közlekedő szállodahajót, majd előtte hajózott és így elsőbbségi helyzetbe került a Margit híd alatti áthajózásnál. A Hableányt követő szállodahajót vezető kapitány ennek ellenére gyorsítani kezdett és a tőle elvárható figyelmet elmulasztotta, percekig nem a hajó vezetésére koncentrált, így a biztonságos távolságot nem tartotta meg, az előzéshez szükséges rádió- és hangjelzést nem adta le.

A nagyobb hajó a kapitánya gondatlansága miatt nekiütközött a Hableány hátsó részének, a kisebb hajót beforgatta maga elé, rövid ideig maga előtt tolta, majd lenyomta. A Hableány körülbelül 30 másodperc alatt teljesen víz alá került, elsüllyedt, a rajta tartózkodó 35 személy pedig a vízbe került. Hét koreai turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét később megtalálták a hatóságok, egy dél-koreai turistának a holtteste pedig azóta sem került elő.

A vádirat szerint a Viking Idun az ütközés pillanatában a baleset helyszíne felé haladt, s attól 600 méterre volt. A balesetet követően a vádlott az ,,Ember a vízben” német nyelvű rádióforgalmazást nem hallotta, azt azonban észlelte, hogy az előtte haladó szállodahajó a híd alatt rendellenes manőverbe kezd és megáll.

Az ukrán kapitány ezt látva továbbhaladt a Margit híd felé, miközben mobiltelefonon hívást kezdeményezett a balesetet okozó kapitánytársa felé, de nem tudta elérni. Az 59 éves férfi hajója lassítva áthaladt a már a mederfenékre süllyedt Hableány hajó felett. Amikor a vádlott hajójával már kihaladásban volt a híd alól, rádión végül elérte kapitánytársát, aki tájékoztatta, hogy összeütközött egy hajóval, és megkérdezte, hogy lát-e valamit mögötte.

Erre a kérdésre a vádlott azt válaszolta, hogy nem lát semmit, azt azonban hallotta, hogy valaki kiabált a fedélzet jobb oldalán. Annak ellenére, hogy a Viking Idun kapitánya a balesetet követően pár percen belül tudomást szerzett az ütközésről, nem tett fel további kérdéseket, hogy hol van az a hajó, amivel a másik szállodahajó ütközött, kerültek-e emberek a vízbe, milyen mentésre irányuló intézkedéseket tesz kapitánytársa.

A férfi a Margit híd alóli kihaladása közben megállította a hajóját és figyelemmel kísérte ahogy a másik szállodahajó mentőcsónakját leengedik. Amikor a mentőcsónak már ereszkedni kezdett a víz felé, a férfi a hajóját gyorsítani kezdte és balról elhaladt az ütközésben részes szállodahajó mellett, majd megállás nélkül tovább ment. A kapitány a hajójával megkerülte a Margit-szigetet, majd a Duna budai ágában völgymenetben hajózott, amikor a baleset miatt intézkedő vízirendőrök kikötésre kötelezték.

Az ügyészség szerint a vádlott tudomással bírt arról, hogy mentésre szoruló emberek vannak a vízben, azonban nem nyújtotta a tőle elvárt segítséget, továbbhaladt, s nem állt meg segítségnyújtás céljából. Habár ezt a hajója mentési protokollja késedelem nélküli kötelezettségként előírta, nem riadóztatta a személyzetét, és nem rendelte el a mentőcsónak vízre bocsátását.

Ekkor még lett volna lehetősége a mentésre, mert még volt a Hableány hajóról vízbe kerülő, majd vízben sodródó, közvetlen életveszélyben lévő, mentésre szoruló ember a Duna Lánchíd és Margit híd közötti szakaszán. Az adott helyzetben a kapitány a vád szerint a tőle, mint a baleset közvetlen közelében közlekedő hajó kapitányától elvárt segítségnyújtási kötelezettségének nem tett eleget 27 vízbe került, végleg víz alá nem merült, közvetlen életveszélyben lévő személy vonatkozásában.

Az ukrán hajóskapitány a nyomozati szakban azt mondta, hogy sem a balesetet nem látta, sem azt, hogy emberek vannak a vízben, és ezért haladt tovább.

Az ügyészség próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést kért rá azzal, hogy határozott időre a tiltsák el a vízi járművek vezetésétől. A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint a férfi a mai előkészítő ülésen sem ismerte be a bűnösségét, és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról sem, ezért a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik