Belföld

Orbán Viktor levelet írt az érettségizőknek és az államvizsgázóknak

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Nemcsak a bizonyítványukat, illetve diplomájukat kapják készhez azok a fiatalok, akik ezen a nyáron érettségiznek vagy diplomáznak, hanem Orbán Viktor jókívánságait is, a kormányfő ugyanis idén is levelet ír a „nagybetűs életbe kilépőknek” – tudatta az Origóval Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó, emlékeztetve, hogy a kormányfő üzenete lassan már hagyománnyá minősül. A levelet az érettségizők a bizonyítványuk mellé, a diplomázok az okiratuk mellé kapják majd meg.

Orbán 2020-ban küldött először üzenetet a diákoknak, megköszönve nekik, hogy a koronavírus-járvány közepette helyt tudtak állni az érettségin és az államvizsgákon a megváltozott és egyben speciális körülmények között. Azóta a miniszterelnök rendszeresen jelentkezik a vizsgázóknál, amivel Nyitrai szerint a figyelem gesztusát adja meg a fiataloknak. A Magyar Nemzet azt is tudni véli, mi áll a pár soros levélben, a kormánypárti lap szerint többek között az, hogy

Magyarország számít Önre, mert mindannyian fontos évtized előtt állunk!

Nyitra Zsolt az Origónak kitért az elmúlt időszak oktatással kapcsolatos tüntetéseire is, melyeket jórészt a státusztörvény indukált. Nyitrai szerint ezek fontos események voltak, mert bizonyították, hogy Magyaroszágon demokrácia van és mindenki elmondhatja a véleményét. A státusztörvénnyel kapcsolatban úgy fogalmazott: „Ki merem mondani, hogy kevés jogszabály tervezése során történik ilyen széleskörű társadalmi egyeztetés, mint most a tanári státusztörvény esetében. Számtalan javaslat, ami elhangzott a tanárok részéről, az beépült a jogszabálytervezetbe”. Itt tette hozzá, hogy „sajnos a tüntetéseken baloldali politikusok tűnnek fel a háttérben”, és hogy „nagyon sokszor megjelenik az erőszak is ezeken a tüntetéseken”.

Megismételte továbbá azt, amit rendre elmondanak a kormány képviselői, amikor a még mindig csúszó pedagógus-béremelésről esik szó, azaz, hogy „ a baloldal emberei Brüsszelben mindent megtesznek a megállapodás ellen, hogy a tanárok jelentős béremelését végre tudja hajtani a kormány”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik