Belföld

Karácsony Gergely a Lakógyűlést értékelte

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

A Facebook-oldalán jelentkezett egy bejegyzéssel Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, melyben az általa indított budapesti Lakógyűlés eredményeit értékelte – konkrétumok nélkül.

A főpolgármester bejegyzéséből kiderül, hogy 136 ezer budapesti adta le szavazatát online, ami a szavazásra jogosultak valamivel több mint 9 százalékát teszi ki. Karácsony szerint ez az eredmény egyértelmű kötelezettséget ró minden döntéshozóra, beleértve őt is, a részvételi adatokkal kapcsolatban pedig megjegyezte, hogy a kormánynak eddig egyetlen egy olyan nemzeti konzultációja volt, ami csak online formában működött, ott pedig mindössze öt százalékos volt a részvétel.

Napnál világosabb tehát, hogy a budapestiek akarata elől kitérni mostantól nem lehet. Igaz ez a kormányzati sarc befizetésére éppúgy, mint a Lánchíd közlekedési rendjére és a Lánchídra megígért kormánytámogatás kifizetésére. Én megteszem, amit vállaltam: a város jövőjéről szóló döntéseket a budapestiek akaratának megfelelően hozzuk meg

– írta a főpolgármester, aki ígérete szerint a napokban teszi közzé a Lakógyűlés részletes eredményeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik